Eljárás indulhat Ruszin-Szendi Romulusz ellen, miután lőfegyverrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt bejelentés érkezett vele kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Irodához. Az esetről tudomást szerző Magyar Nemzet szerint a bejelentés - szokás szerint - Tényi István nevéhez fűződik.
Az ügy onnan indult, hogy az Origó hétfőn bemutatott egy videót a Tisza Párt honvédelmi szakértőjéről, ami azóta végigsöpört a kormánysajtón. Ezen Ruszin-Szendi a párt hajdúsámsoni fórumán látható, a felvételen pedig az látszik, hogy az oldalán valami kitüremkedik a pulóvere alatt – a kormánysajtó interpretációja szerint a ruhája alatt jól látható egy kézifegyver sziluettje. A beszámolóik fókuszába is azt helyezték, hogy a volt vezérkari főnök fegyvernek látszó tárggyal jelent meg a fórumon.
A Magyar Nemzet ehhez most azt tette hozzá, hogy nem tudni, van-e Ruszin-Szendi Romulusznak fegyverviselési engedélye – ha nincs, "akkor az élés lőfegyver esetében kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel járhat, ha gázpisztoly volt nála, az szabálysértés, és adott esetben pénzbüntetést kaphat". Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy a hatóságok indítottak-e eljárást az ügyben.
Orbán nem emlékszik ilyen esetre
A bejelentést kiváltó felvételre Orbán Viktor is reagált, aki bár nem írta le a Facebookon, hogy Ruszin-Szendi Romuluszra gondol, a Tiszát megnevezte a bejegyzésében. A miniszterelnök azt írta, ő 35 éve parlamenti képviselő, de nem emlékszik olyan esetre, hogy "valaki fegyverrel az oldalán tartson lakossági fórumot, miközben arról beszél, hogy viszket a tenyere".
"Létezik, hogy ilyen megtörténhet? Úgy látszik, hogy a Tiszánál megtörtént" – írta Orbán, aki újfent felszólított arra, hogy az erőszaknak, a fegyvereknek, a fegyveres szóhasználatnak nincs helye a közéletben, pláne, hogy "tragédia tragédiát követ, Pozsonytól Amerikáig".
Frissítés: "van fegyverviselési engedélyem"
Egy Facebookon megjelent közleményben reagált az ügyre a volt vezérkari főnök. Kijelentette, van engedélye, így alaptalanul vádolják.
– Miután felvállaltam politikai nézetemet, számtalan fenyegetést kaptam. Ennek volt olyan szintje, amely katonaként nem riasztott ugyan meg annyira, hogy jelezzem a párt vezetőinek, de a rendelkezésemre álló eszközeimmel igyekeztem felkészülni a legrosszabb eshetőségre is. Mostanra odáig jutottunk, hogy a Tiszának fokozott személyi védelmet kell biztosítania számomra. Azóta nem hordom az önvédelmi eszközömet – jelentette ki Ruszin-Szendi, megjegyezve, pártjával olyan országot szeretnének építeni, ahol az emberek szabadon kifejezhetik a politikai véleményüket, és emiatt nem kell fenyegetésektől tartaniuk, írja a 24.
2. frissítés: "valóban volt nála egy fegyver"
A Telex küldött kérdéseket a Tisza Pártnak, egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy valóban fegyvert hordott-e Ruszin-Szendi.
"A Tisza nem foglalkozik a propaganda aljas (és szánalmas) hazugságaival, vergődésével. Ezt javasoljuk a Telexnek is" – írta válaszában a párt. Megismételték a kérdéseiket, de arra már nem kaptak választ.
A Magyar Nemzet kérdésére a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt írta, hogy a gyülekezési jog gyakorlása fegyverrel vagy annak utánzatával tilos, az ilyen eszközök jelenléte a rendezvény biztonságát veszélyezteti, ezért a rendőrség ilyen esetben a törvény alapján intézkedni köteles.
A HM szerint Ruszin-Szendi Romuluszra fegyverviselési szempontból ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely más magyar civil állampolgárra. A Belügyminisztérium a lap kérdésére azt írta, hogy "a fegyvertartási, illetve viselési engedélyeket kizárólag a rendőrség adhatja ki szigorú feltételek mellett".
A lap megkérdezte a Tisza Pártot, hogy mióta nem hordja az önvédelmi eszközét Ruszin-Szendi, illetve volt-e nála önvédelmi eszköz Hajdúsámsonon. A párt annyit válaszolt, hogy "minden benne van a közleményben, amit a tábornok úr el szeretett volna mondani".
Magyar Péter kedd délután a barcsi fórumán beszélt az esetről: "most éppen azon vergődnek, hogy megláttak egy pár hónappal korábbi fényképen Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy úron egy fegyvernek látszó tárgyat, eltakarva". A Tisza Párt elnöke szerint Ruszin-Szendi több tucat fenyegetést kapott, köztük halálosat is, de ezekről több hónapig nem szólt.
"Valóban volt nála egy fegyver, aztán miután szólt – mert egyre súlyosbodtak a fenyegetések –, kapott tőlünk, vagyis a párttól egy megerősített védelmet" – mondta Magyar, aki szerint Ruszin-Szendinek van fegyvertartási és viselési engedélye is.
A Tisza Párt elnök felemlegette Orbán poloskázós beszédét, és azt mondta, hogy a kormány magyart magyar ellen akar ugrasztani. "Most azért kezdi el gúnyolni őt a propaganda, vagy számon kérni, mert van nála egy engedéllyel tartott önvédelmi fegyver" – fogalmazott.