Szolnokon szétvert egy szórakozóhelyet egy cigánybűnöző család. A Völgyi klán tagjai, akik nem mellesleg jó kapcsolatot ápolnak a város balos polgármesterével (aki nem a dühöngő cigányoktól, hanem a Mi Hazánktól félti a városát), később a közösségi médiában azzal fenyegették a magyarokat, hogy ők uralják már az egész országot. Pár nap múlva szintén Szolnokon a nyílt utcán ismét verekedés történt, majd egy buszsofőrre is rátámadtak. Bár az egész országból özönlenek a hasonló hírek, az előzmények miatt Szolnokra esett a Mi Hazánk választása, hogy erődemonstrációt tartson a rend és a közbiztonság érdekében. Hiszen Pintér két hete már oly sokszor letelt.




A több ezer főt megmozgató rendezvény nagy részéről készült felvétel visszatekinthető erre a hivatkozásra kattintva. Nem látható rajta például a Betyársereg vezetőjének, Tyirityán Zsoltnak a felszólalása (14:17-től), hiszen a Facebook-szólásszabadság jegyében nem kívánatos személy a közösségi médiában, mint ahogy Toroczkai László Mi Hazánk-elnöknek még a neve is tiltólistás a Zuckerberg-galaxisban.

A Szolnok Hangja közvetítése alább tekinthető vissza.

Frissítés: A bűnözőknek rettegniük kell egy mi hazánkos kormánytól

/Képekkel frissítve./

Több ezer ember vett részt a Mi Hazánk Mozgalom szombat délutáni demonstrációján Szolnokon. A nemzeti ellenzéki párt a várost sújtó közbiztonsági problémák miatt hirdette meg vonulásos tüntetését, melyet a rendőrség először megpróbált ellehetetleníteni, de végül – másik útvonalon – engedélyezte azt - olvasható a Magyar Jelen összefoglalójában. Alább a folytatás.




A 15 órai kezdésre megtelt a szolnoki vármegyeháza előtti tér. Elsőként Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke lépett mikrofonhoz, aki a rendezvény nyitányaként közölte, a Betyársereg bevonul a tüntetés helyszínére. S valóban: a patrióta sportmozgalom tagjai rendezett sorokban csatlakoztak a rendpárti demonstráció résztvevőihez.

Novák: létrejött az első, állam által elismert no-go zóna

Novák Előd beszédében elmondta, a Kúria végül helybenhagyta a rendőrség tiltó határozatát, amely úgy szólt, hogy a felvonulás eredetileg tervezett útvonalán a környék multikulturális jellege miatt a rendőrök nem tudják fenntartani a rendet.

Novák szerint ez azt jelenti, hogy létrejött az első, állam által elismert no-go zóna Szolnokon.

Hozzátette, egy év alatt 34 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei városban, ám Pintér Sándor nem hajlandó elárulni neki, hogy mekkora a létszámhiány a rendőrségnél.

Cigányügyi kabinetvezető: vannak családok, amelyek bármit megtehetnek

Ezt követően Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és cigányügyi kabinetvezetője mondta el beszédét. A politikus hangsúlyozta: „elég volt abból, hogy nem torolják meg a bűncselekményeket, és vannak olyan családok és bűnözői körök, amelyek büntetlenül megtehetnek bármit.”




Pakusza szerint azt is meg kell nézni, hogy a szolnoki eseményekhez és általában az ország tragikus közbiztonsági helyzetéhez hogyan viszonyulnak helyi szinten a pártok. „Azt lehet látni, hogy csak a Mi Hazánk Mozgalom foglalkozik ezzel a problémával” – nyomatékosította.

Rámutatott arra is, hogy országszerte a vármegyei közgyűlésekben egyedül a Mi Hazánk helyi képviselői nem szavazták meg a közbiztonsági beszámolót, ami a Mi Hazánk alelnöke szerint azt jelenti, hogy a többi párt úgy gondolja, nincs baj a közbiztonsággal, vagy legalábbis nem kell foglalkozni ezzel a problémával.

Hozzátette, a Mi Hazánknak már ellenzéki pártként is vannak eredményei. Példaként hozta fel Pilist, ahol tavaly óta a mi hazánkos László Attila a polgármester, valamint a méltán népszerű Bűnvadászokat.

Át sem vett petíció

Pakusza Zoltán beszéde után Szabó Bettina, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés mi hazánkos frakcióvezetője és Toroczkai László, a párt elnöke petíciót kívánt átadni a kormányhivatalnak, de ígéretük ellenére nem vették át azt.




Bartal András: a törvények az élősködők és a bűnözők mellett állnak

Az akciót követően Bartal András, a Bűnvadászok és a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) vezetője ment fel a színpadra. Bartal úgy fogalmazott: az, hogy valaki sértetlenül lemehet egy boltba vásárolni Szolnokon, ma már nem alapjog, hanem kiváltság.

Bartal András szerint a jelenlegi törvények az élősködők és a bűnözők mellett állnak, miközben a tisztességes emberek sok esetben nem számíthatnak valódi segítségre. Hangsúlyozta, a közbiztonság nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.
A felelősség a rendőri vezetőké




A polgármester összehozza az alvilágot a felvilággal

Bartal után Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke mondta el beszédét. Apáti rámutatott a rendőrség működésének hiányosságaira, azonban kiemelte, nem az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök ellen szól, amit mond, hanem a felső vezetőké a felelősségét.

Apáti István aláhúzta, emberi jogai csak azoknak lehetnek, akik képesek betartani a törvényeket. Akik pedig erre nem képesek, azok kiírták magukat a tisztességes emberek köréből.

Apáti emlékeztetett, Györfi Mihály polgármesterről olyan képek keringenek az interneten, melyeken bűnözőkkel mutatkozik együtt, sőt korábban kijelentette: összehozza az alvilágot a „felvilággal”. „Ez elfogadhatalan!” – hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette, felhatalmazást kell adni a rendőröknek, hogy normálisan végezhessék a dolgukat, egy-egy erélyesebb beavatkozás után ne kelljen három évig magyarázkodniuk, hogy mit miért csináltak.




Apáti a droghelyzetre is kitért. Elmondta, hogy alsóbb szinteken a szintetikus szerek és a herbál, a politikusbűnözők között pedig más jellegű kábítószerek az elterjedtek. A Mi Hazánk alelnöke aláhúzta, pártja bevezetné a parlamentben a kötelező drogtesztet, amin ha egy képviselő megbukna, elveszítené a mandátumát. Apáti kijelentése nagy sikert aratott a hallgatóság körében.

Tyirityán Zsolt: a cigány jogvédelem az emberalatti lét egy formája

A párt alelnöke után Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője szólt a demonstráció résztvevőihez. Tyirityán beszéde elején leszögezte, rövid lesz és tömör, de a düh hangján fog szólni, majd megkérdezte:

„Milyen polgármester az, aki a bűnözők oldalára áll?”

Ezt követően arra kértek a megjelenteket, hogy köszönjék meg a biztonsági őröknek azt, amit Györfi Mihály elmulasztott (ezzel arra utalt, hogy amikor az egyik helyi szórakozóhelyet szétverte a Völgyi család, a baloldali polgármester a biztonsági személyzet felelősségét kezdte el firtatni – a szerk.).




Tyirityán Zsolt kitért a cigány „jogvédőkre” is, akik szerinte „mást sem csinálnak, mint összeugrasztják a kisebbséget a többséggel”.

„A cigány jogvédelem az emberalatti lét egy formája”

– húzta alá, majd hozzátette, folyamatosan uszítanak ellenünk, és olyan életmódot akarnak velünk elfogadtatni, ami az életünket veszélyeztetni, „ezt pedig nem hagyhatjuk”.

A Betyársereg vezetője felszólította a cigány jogvédőket, hogy hagyjanak fel a gyűlöletkeltéssel, és ismerjék el, hogy a cigányság egy bizonyos rétegeiben igenis jelen van a magyargyűlölet.




Tyirityán Zsolt végezetül arról beszélt, megérti a fásul és apátiába süllyedt embereket, nagyon sok ilyennel beszélt. Ugyanakkor azt üzente nekik, hogy soha ne adják fel a reményt, mert néhány éve az is elképzelhetetlen lett volna, hogy lesz egy amerikai elnök, aki kivezényli a Nemzeti Gárdát bűnözőkkel fertőzött városokba.

Toroczkai: a cigánybűnözőket láncon húznák végig Szolnokon

Ezt követően Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke lépett mikrofonhoz. A nemzeti ellenzéki politikus beszédét azzal kezdte, hogy bár a legelhallgatottabb párt a Mi Hazánk, őt személy szerint pedig a Facebook cenzúrája sújtja, nagyon szép létszámban jöttek össze a szombati demonstráción.




Toroczkai elmondta, minden tiszteletet megérdemelnek azok a magyar emberek, aki kilátogattak a rendezvényre, ugyanis ez nem olyan kérdés, ami az egzisztenciájukról, a pénztárcájukról szól, hanem arról, hogy kiállnak a megtámadottak mellett és azokért, akiket a magyar állam magukra hagyott.

„Van még magyar erő az országban!”

– állapította meg a pártelnök, hozzátéve, nem látni azokat a bűnözőket, akik a szolnoki demonstráció előtt fenyegették a Mi Hazánkat és a vele szövetséges szervezeteket.

„Minket nem lehet megfélemlíteni”

– hangoztatta.

Toroczkai elmondta, még mindig az SZDSZ szellemisége irányítja Magyarországot, ami megmutatkozik a közbiztonság rossz állapotában is. A Mi Hazánk elnöke arra is rámutatott, hogy – sok más országgal ellentétben – hazánkban rendkívül szigorúak a legális fegyverviselés feltételei, a magyarok évtizedek óta nem tudják megvédeni magukat – még akkor sem, ha egy bűnöző rájuk töri a házukat.

A Mi Hazánk elnöke szerint vérségi alapon szerveződő hordák tartják rettegésben Magyarország egyes területeit, ám ha a párt politikai felhatalmazást kapna, lehet, hogy nem két hét, de tizenhat nap alatt rend lenne az országban.




Toroczkai kitért azokra a cigánybűnözőkre is, akik civil magyar embereket fenyegettek a Mi Hazánk szolnoki demonstrációját megelőző napokban. A Mi Hazánk elnöke nyomatékosította, ezeket a bűnözőket egy mi hazánkos kormány alatt láncon húznák végig Szolnokon, valamint minden bűnözőt, a politikusbűnözőket is örökre kivonnák a forgalomból.

„Ez a Mi Hazánk rövid programja”

– húzta alá, majd megjegyezte, aki szerint az általa vezetett párt bármit is puhult volna, az téved.

„Lehet, hogy most a szibériai bérrabtartás nem annyira aktuális a nemzetközi helyzet miatt, de Ruandába nagyon szívesen elküldenénk a bűnözőket!”

– hangsúlyozta.

Toroczkai László beszédében elmondta, nyitott a vitára, hogy a bűnözőket halálbüntetéssel vagy életük végéig tartó börtönbüntetéssel vonják ki a társadalomból, „mialatt egy fillért nem költünk rájuk, azt esznek, amit megtermelnek”.

Toroczkai felszólalása végén hangsúlyozta, a bűnözőknek rettegniük kell egy mi hazánkos kormánytól, de a tisztességes embereknek nem.




A beszédek után a tömeg Toroczkai Lászlóval és Tyirityán Zsolttal az élen átvonult a vármegyeháza előtti térről a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületéhez, ahol a rendpárti rendezvény résztvevői mécseseket helyeztek el a bűnözés áldozatainak emlékére.

2. frissítés: Toroczkai: az országban a bűnözőknek kuss a neve - az MTI összefoglalója

Ki kell vonni a bűnözőket a magyar társadalomból, meg kell mutatni azt - ellentétben a kilencvenes évek óta Magyarországon uralkodó SZDSZ-es, liberális logika helyett -, hogy ebben az országban a bűnözőknek "kuss a neve" - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szombaton Szolnokon, a Kossuth Lajos úti kormányhivatal előtt.



(Kép: Máthé Zoltán/MTI)

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom bűnözés ellen szervezett tüntetésén petíciót kísérelt meg átadni a vármegyei főispánnak, de nem nyitottak neki ajtót, pedig állítása szerint korábban ígéretet kapott az átvételre.

A Mi Hazánk kormányzásától csak a bűnözőknek kell rettegniük, a párttól egyetlenegy tisztességes embernek nem kell tartania - mondta.

Kitért arra, hogy Magyarországon nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok, nincs lehetősége a tisztességes, büntetlen előéletű, becsületes embereknek megvédeniük magukat, ha rájuk támadnak. Ha ezt egy államhatalom nem teszi lehetővé, akkor kötelessége a legtökéletesebb módon megvédenie az állampolgárokat az állami erőszakszervezetek által - mondta.

Ehhez képest a közelmúltban egy szolnoki szórakozóhelyet megtámadott "egy egész életében bűnözésből élő horda, akik vérségi alapon szerveződtek". Rátámadtak a mindössze öt emberből álló biztonsági szolgálatra, miközben az állam erőszakszervezete - amelynek a védtelenül hagyott magyarokat kellene megvédenie - hosszú időn keresztül nem érkezett meg. A támadók pedig szabadlábon vannak - tette hozzá. Hangsúlyozta: meg akarják védeni a magára hagyott magyarokat, nemcsak felvonulással, tüntetésekkel, hanem bűnvadászokkal. Rendet kell tennünk Magyarországon!- hangoztatta.



(Kép: Máthé Zoltán/MTI)

A pártelnök azt is állította, hogy a Fidesz és a Tisza Párt "lopkodja a programjaikat" és éppen azokban az országokban jár ezekben a napokban Orbán Viktor, ahova ők évek óta járnak és mutatják meg, hogy micsoda piaci lehetőségek vannak ott. Mint mondta, hétfőn megy az Egyesült Arab Emírségekbe egy napra, hogy megmutassa: a Mi Hazánk Mozgalom elérte több tucat magyar kisvállalkozó megmentését.

"Most nagyon közel állunk ahhoz, hogy végre forduljon a kocka, és végre mi is beleszólhassunk Magyarország irányításába"- utalt a jövő évi választásra.

A pártelnök a leginkább cenzúrázott politikai pártnak nevezte mozgalmát. Közölte: azzal, hogy Facebookon élőben közvetítik a tüntetést, kockáztatják Facebook-oldaluk elvesztését.

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője sérelmezte, hogy a szolnoki szórakozóhelyre, ahol a garázdaság történt nemrég, miért szimpla rendőrjárőröket küldött a rendőrkapitány, miért nem a bevetési egységet. A cigány jogvédelmet "az ember alatti lét egy formájának" nevezte. Mint mondta: a roma jogvédők nem hajlandók elismerni, hogy a cigányok jelentős része körében "divatos a magyargyűlölet".



(Kép: Máthé Zoltán/MTI)

A beszédek után a Bűnvadászok kisbuszának felvezetésével az egybegyűltek átvonultak a vármegyei rendőrkapitányság elé mécseseket gyújtani a bűncselekmények halálos áldozatainak emlékére.