A Terrorelhárítási Központ (TEK) a jövőben külföldi eredetű titkos információkat is gyűjthet, és Magyarország biztonsága érdekében külföldön is tevékenykedhet – olvasható a Magyar Közlönyben csütörtökön este megjelent kormányrendeletben. Egy másik határozat közel 4 milliárd forinttal növeli meg a TEK költségvetését.

A kormányrendelet azzal indokolja a TEK hatáskörének kibővítését, hogy az Ukrajnában dúló háborúval összefüggésben az ottani bűnözés növekedése folyamatos biztonsági kockázatot jelent, „és ez magában foglalja a terrorfenyegetettséget is”. A kormányrendelet az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzeti rendelkezésekre hivatkozva bővíti ki a TEK mozgásterét. A jogszabályban ugyan végig csak a „a terrorizmust elhárító szerv” kifejezés szerepel, de ez egyértelműen a TEK-et jelenti, hiszen a szervezetet így írják körül a róla szóló 2010-es jogszabály címében is.

A rendelet szerint a TEK a feladata ellátásához szükséges, külföldre vonatkozó, valamint külföldi eredetű információkat szerezhet meg. Végezhet önállóan is titkos információgyűjtést, vagy ehhez a nemzetbiztonsági szolgálat segítségét veheti igénybe a belügyminiszter döntése alapján.

A Terrorelhárítási Központ arra is jogosultságot szerez, hogy a határokon túl is akciókat hajtson végre. A kormányrendelet megfogalmazása szerint „speciális képességeivel külföldön Magyarország biztonsági, bűnüldözési érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet” láthat el. Ehhez is kell a belügyminiszter jóváhagyása.

(Telex)