Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőtanár ellen, mert a férfi több tanítványához is szexuálisan közeledett, egyikükkel szexuális viszont is létesített – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A vádhatóság közleménye szerint a vádlott egy pécsi középiskola testnevelő tanáraként dolgozott, amikor 2024 januárjától közösségi médiás alkalmazáson keresztül beszélgetni kezdett egyik lány tanítványával. A férfi egy idő után intim képeket kért. Diákjától fehérneműs képeket kapott.

A férfi két hónappal később iskolán kívül is találkozott a lánnyal, autójában többször is megsimogatta tanítványát, benyúlt a pólója, melltartója alá. Mivel a lány nem akart viszonyt folytatni tanárával , a férfi visszavitte autójával a kollégiumba.

Ugyanazon év szeptemberében a vádlott egy másik - tizenötéves - tanítványával kezdett üzenetváltásba, majd decemberben iskolán kívül találkozott is a lánnyal, akivel autójában szexuális tevékenységet végzett.

Idén januárban a tanár egy harmadik tanítványa felé közeledett szexuálisan. Az egyik testnevelő óra után a lány mellé ült, nyakát, hátát simogatni, masszírozni kezdte, a sértett azonban határozottan visszautasította a férfi közeledését.

A vádlott cselekménye a szexuális visszaélés bűntett minősített esetének, illetve szeméremsértés vétségének megállapítására alkalmas, ezért ellene a Pécsi Járási Ügyészség - egyebek mellett - 18. életévét be nem töltött személlyel, hatalmi befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.