Bár a Kúria még nem döntött a Mi Hazánk szolnoki no-go zónába bejelentett felvonulásáról, melyet a rendőrség betiltott (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, dr. Gaudi-Nagy Tamás szerint hatalmi önkénnyel), volt eredménye, hogy a mozgalom bejelentette: a szolnoki erődemonstrációt mindenképp megtartjuk szeptember 13-án 15 órától, mert ha az LMBTQP-felvonulást meg lehet tartani, akkor egy rendpárti vonulást miért ne? Mivel nem hátráltunk, a rendőrség a harmadik bejelentésünket már elfogadva tudomásul vett egy felvonulást (korábban csak statikus tüntetést engedélyezett általuk megjelölt téren): végül a Kormányhivatal előtt (Szolnok, Kossuth L. út 2.) tüntetünk, majd a Bűnvadászok kisbuszának felvezetésével átvonulunk a vármegyei rendőrkapitányság elé mécseseket gyújtani a bűncselekmények halálos áldozatainak emlékére - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagja. Alább a folytatás.
A Kormányhivatal előtt 15 órától felszólal Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, Bartal András, a MÖM és a Bűnvadászok vezetője, dr. Apáti István országgyűlési képviselő és Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Cigányügyi Kabinetjének elnöke.
Így a felvonulás végső útvonalának meghatározásával nem vártuk meg az eredeti helyszín kapcsán a Kúria döntését, mely keresetem alapján vagy gyülekezési jogunk újabb rendőrségi megsértését fogja megállapítani a törvénytelen betiltás miatt, vagy a kormánynak papírja lesz hazánk első hivatalos no-go zónájáról. A rendőrség szerint a Mi Hazánk „ismerten szélsőséges nézeteket valló szimpatizánsainak részvétele, illetve a bejelentésben megjelölt cél miatt nem alkalmas a gyűlés békés jellegének megtartására.” A bejelentett cél mindössze ennyi volt: „Rendpárti tüntetés a Mi Hazánk Mozgalommal. A rendőrség hathatósabb fellépésének követelése. Letelt a két hét!” A szolnoki Törteli utca és Sashalmi út környékére bejelentett felvonulás betiltását a rendőrség ilyen zavarosan is indokolta: „A vonulási útvonalon a lakóközösség multikulturális jellege, összetétele potenciálisan magában hordozza a közrend és közbiztonság megzavarásának lehetőségét.” Az egyeztető tárgyaláson már szókimondóbban a többségbe került kisebbséget is szóba hozták, azonban a Mi Hazánk szerint elfogadhatatlan, hogy no-go zónák legyenek Magyarországon!
A Fidesz struccpolitikusai leszavazták a Mi Hazánk Btk.-szigorító törvénycsomagját, Kövér László már a cigánybűnözés szó kimondásáért is ötmillió forinttal büntetett, miközben a politikusbűnözés is zavartalanul folyhat a mentelmi jog mögé bújva. Sőt a politika úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Szolnok balliberális vezetésű városában és a fideszes vezetésű vármegyében is nagykoalíciós egyetértésben fogadták el a közbiztonsági beszámolót, egyedül a Mi Hazánk vármegyei képviselői nem szavazták meg azt. Budapesten ráadásul a Tisza is a Fidesszel együtt mondott igent a „pintéri rend” elfogadására.
Kapcsolódó:
- Újra és újra a cigányság bizonyítja be, mekkora a baj hazánkban
- Akkor most mindenki Szolnokra!
- Rendet nem tudnak tenni, de a Mi Hazánk felvonulását azért betiltják
- Szolnokon nem lehet unatkozni mostanában, szatírjuk is van
- Pillanatkép egy elképzelt országról
- Nyolc gyanúsítottja van a szolnoki diszkóban történt cigány támadásnak
- Ezúttal Szolnokon mutattak ízelítőt a cigány "kultúrából" Orbán kedvencei