A héten a „dorogi incidens” volt az egyik esemény, mely tematizálta a magyar közéletet, s ahol Magyar Péter másfél óra erejéig kimutatta a foga fehérjét, miközben az első perctől kezdve hűtlen volt a saját maga által felállított „hallgattassék meg mindenki” elgondolásához.
Mint már korábban írtam, a legelejétől a végéig személyesen tanúja voltam a tiszások vergődésének, a Temuról rendelt irritáló hangú népbiztos pedig megfelelt a kevesebb néha több közmondásnak: amilyen magabiztos, vicceskedő volt a sebtében számára ácsolt ad hoc színpadon, annyira volt csúszómászó azon kívül – például amikor nagy vonakodva, remegve fogott kezet Toroczkaival.
Nem azért remegett, mert Parkinson-kórban szenved, és nem azért késett 25 percet a saját rendezvényéről, mert beugrott a Burger Kingbe. Pontosan tudja, hogyha végre megfelelő precedens teremtődne, pár perc alatt megsemmisülne az összes hazugsága, vagy legalábbis azok, melyeket a Mi Hazánkra, tágabb értelembe a radikális jobboldalra hány.
Magyar pontosan olyan irritáló élőben, mint a televízión keresztül, és ezt nem felesleges személyesedésből mondom, hiszen a stílusa, világlátása, megnyilvánulásai előrevetítik politikáját is, akár miniszterelnöki székbe kerül, akár nem.
25 perc késés után végre megérkezett az eltévelyedettek népvezére, agymosott hívei valami folyamatosan mozgó gyűrűbe zárták, melyről nekem a méltán híres „sün” akciója jutott eszembe a rendőrségek – lehet, hogy onnan tanulták. Toroczkainak így esélye nem volt hozzáférni, majd a rövid kézfogós vergődés után mászott is fel a színpadra, ahonnan már ismét régi önmaga lehetett.
Testükkel védik a messiásukat (fotó: Toroczkai László X-oldala)
A videókból a kedves olvasó már tudhatja, hogy a következő másfél óra a wishes messiás stand-up comedy-je volt, korábbi ígérete ellenére pedig mindenki kérdezhetett, kivéve a mi hazánkosokat (végül egyetlen ember – utolsóként a sorban – ezt megtehette a végén).
Magyar azonban olyan, amilyen. Számomra sokkal aggasztóbb volt szimpatizánsainak a viselkedése, és nem csak a gyűrű miatt. Mikor Toroczkai, vagy egy-egy mi hazánkos akart megszólalni, azt mindig valami több helyről érkező obszcén megnyilvánulás, gyalázkodás követte, vagy éppen az „árad a Tisza” skandálása, amely tényleg úgy hangzott, mintha egy több száz fős szekta ismételgetné, mielőtt máglyán elégetik az „eretnekeket”.
Tudják, mihez hasonlított leginkább ez a gyűlés? Egy fideszes nagygyűléshez, azokból a fajtákból, melyet aztán a liberális média mindig kicikiz. És tudják mi a különbség Magyarék rendezvényei és a NER gyűlései között? Hogy előbbit valamiért nem érezte gáznak ugyanez a média, pedig a hasonlóság nyilvánvaló.
És persze nem csak ezért. A legjobb bizonyíték, hogy a wishes messiás a Fidesz arcátlanságát örökíti tovább, az pontosan ő maga. Csak azt adja, ami lényege, így néz ki egy ízig-vérig NER-termék, egy olyan ember (politikus), aki minden tekintetben a 2010 utáni rendszerben szocializálódott, és ami fontos, hogy nem csak anyagi értelemben. A NER szalonkonzervatív, álkeresztény, „póóógári” berendezkedésében alakult ki világlátása, baráti köre, de még (volt) asszonyt is innen szerzett magának. Elmúlnak ezek a behatások egyik percről a másikra? Nem, de nem is szeretné.
Magyar Péter a NER keltetőjében született, minden tette, minden megnyilvánulása, minden szava ennek a rendszernek a humán öröksége. Még a Tisza köré szerveződő szimpatizánsok is bőven mutatnak hasonlóságot a hardcore fideszes rétegekkel! S márpedig pontosan ezekért nincs joga Orbánéknak kritizálni a népbiztosukat. Hiszen ők nevelték, és mondani szokás, hogy a gyerek viselkedéséért a szülő is hibás – sőt, ha a nevelést nézzük, sokszor még jobban, mint maga a gyerek.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info