Két Magyarországon dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkás ügyéről ír a 24.hu, akik pert indítottak az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) ellen. Az egyik nőnek nemrég gyermeke született a magyar férjétől, az idegenrendészet mégis ki akarja toloncolni az országból.

A nő két éve vendégmunkásként jött Magyarországra, majd itteni férjétől gyereke született. Idén júliusban azonban határozatot kapott az OIF-tól, és közölték vele, hogy 30 napon belül el kell hagynia az országot. A lap szerint nem egyedi az eset, amit az OIF is megerősített. Azt közölték, hogy két peres eljárás folyik jelenleg Fülöp-szigeteki vendégmunkásokkal kapcsolatban, akik az OIF ellen perelnek.

Az egyik esetben kiutasítási határozat, míg a másik esetben tartózkodási engedély visszavonásáról rendelkező határozat jogszerűségének megállapítása képezi a per tárgyát – közölte a hatóság.



Fotó: MTI

A másik eset szintén egy vendégmunkásnőről szól, aki bejelentette a munkahelyén, hogy gyereket vár. Ezután rögtön visszavonták a tartózkodási engedélyét. Mindez azért lehetséges, mert a vendégmunkások tartózkodásának magyarországi szabályozása szerint ezek az emberek azért kapnak tartózkodási engedélyt, hogy „tényleges munkát végezzenek”.

A szabályozás alapján, amennyiben a munkáltató lejelenti, hogy a vendégmunkása táppénzen van – akár baleset, betegség vagy szülés miatt nem tud dolgozni –, azonnal elindulhat a kiutasításhoz vezető jogi folyamat. Első lépésként megvonják a tartózkodási engedélyt, majd kiutasítják. Ha ennek nem tesz eleget, jön a kitoloncolás.

A folyamatban először a tartózkodási engedélyt vonják meg, majd kiutasítják, és ha esetleg valaki ennek nem tenne eleget, akkor kitoloncolják. Jelenleg csaknem 12500 Fülöp-szigeteki állampolgár rendelkezik munkavállalásra jogosító tartózkodási engedéllyel Magyarországon.

(24 nyomán)