Őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását annak a 25 éves nőnek, akinek kéthetes csecsemőjét szerdán holtan találták a Tolna vármegyei Nagydorog határában - közölte a térségi rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.
Mint írták, az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, ellene tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást.
A közlemény szerint a nő szerda délelőtt tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy miközben a község külterületén a babakocsit tolta, rosszul lett, elveszítette az eszméletét, majd miután magához tért észlelte, hogy csecsemője eltűnt a babakocsiból.
A gyerek utáni kutatást a rendőrök a kutatómentőkkel közösen kezdték meg, holttestére délután Nagydorog határában, egy földút mellett találtak rá.
Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat szerint a kisfiú halálát idegenkezűség okozta.
A bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
(MTI)
Korábban írtuk: Megöltek egy kéthetes csecsemőt Nagydorogon