Utcai verekedés tört ki Szolnokon, a Szapáry úton kedden este: egy férfi ordítozva, fenyegetőzve lépett fel az egyik belvárosi hamburgerezőnél.

Az esetről készült videófelvételek szerint az illető egy deszkaszerű tárgyat vett a kezébe, ám végül ő húzta a rövidebbet: egy másik férfi megfékezte, majd a léccel ő sújtott le a támadóra, írja a Szoljon.

Utóbb kiderült, a lécek azokból a bútorokból származtak, amelyek az őrjöngő maga tört szét ott.




Mint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben közölte, a helyi férfi "szóváltásba került" egy háromfős társasággal, akik az étkezde előtt tartózkodtak. Erre törni-zúzni kezdett, és megfenyegette a vendégeket.

Az ezután történtek már ismertek. Az viszont szintén a rendőrségi közlésből derült ki, hogy utóbb a támadót az egyenruhások még a helyszínen elfogták, őrizetbe vették, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatását.



Fotók: Police.hu

Tájékoztattak egyúttal arról is, hogy az agresszív férfit megütő illető ellen súlyos testi sértés bűntett miatt indult eljárás, az elsődleges orvosi vélemények szerint a leütött őrjöngő súlyos sérüléseket szenvedett...