Elfogta az ÁVH azt a férfit, aki fenyegető üzeneteket küldött telefonjáról a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek, a köztörvényes Szilvásynak.

A 38 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy idén augusztusban több fenyegető tartalmú SMS-t küldött Szilvásy Györgynek, kedden fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a fővárosban. A rendőrség szerint a férfi által küldött üzenetek tartalmuk miatt kimerítik a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettét. (A terrorizmus persze, a szocionista pártőrségként működő hazug ÁVH-s söpredéket ismerve aligha igaz. Ha pl. a mocskot csak simán elküldte a k.anyjába, az becsületsértés, ha esetleg azt mondta, hogy megöllek, kicsinállak, az sima fenyegetés. Ellenben aligha hihető, hogy a közbűntényes Szilvásy elvtárs tényleges megmerénylését, felrobbantását helyezte volna kilátásba -  a szerk.)

Figyelmetlen honfitársunk szabadlábon védekezhet az ellene folyó eljárás során.(Ami azt valószínűsíti, hogy csak anyázott, és az ÁVH szokásához híven tényleg hamisan vádol. Amúgy is érdekes, hogy cigánybűnözők sokasága fenyegetőzik életveszélyesen akár bíróságon is, az esetek zömében a rothadt rendőrség ezért eljárást sem indít - a szerk.)

Olvasóinkat ismételten figyelmeztettük: saját telefonról ne küldjenek üzeneteket gazembereknek, s ugyancsak ne sajátról hívják őket. Ha mégis onnan hívják,  akkor, de általában ne fenyegessék, csak csevegjenek velük, keményen kritizálni lehet, törvényi felelősségre vonásukat is, kérdezni ugyancsak, pláne, hogy köztörvényesekről van szó, akik a tőlünk lopott adóforintokból élnek fényűző életet.

Az alábbi szöveget szinte minden alkalommal újraközöljük:

"(XY néhányszor való felhívása semmilyen törvénybe nem ütközik, ugyanis bármely telefonszámot felhívhatunk egy kis beszélgetésre, pláne ha az érintett közszereplő, amennyiben nem fenyegetünk és nem utalunk semmilyen erőszakra. A félősebbek persze telefonálhatnak azonosíthatatlanul az internetről is (pl. Skype-ról, ha az egyenlegüket feltöltik, vagy hasonlók a voipszolgaltato.lap.hu-n.)."

(Kuruc.info - HavariaPress)