Magyar Péter országjárása Dorogra érkezett, a Tisza Párt vezetőjét pedig nemcsak szimpatizánsok várták a helyszínen, hanem Toroczkai László és több Mi Hazánk-támogató is. A Mi Hazánk vezetője megpróbált beszélni Magyar Péterrel, aki azt kérte a rendőröktől, hogy vigyék el a "rendzavarókat" - írja a 24.hu.

Toroczkai azt ismételgette, hogy nem tud Magyar rágalmaira reagálni. Magyar azt mondta, hogy "ha Toroczkai valóban ellenzéki pártot vezetne, akkor a székesfehérvári kórháznál lenne".

Ezután Toroczkai egy dossziét adott át Magyarnak, majd megkérdezte a Tisza Párt vezetőjét, hogy ő tehet-e fel kérdéseket. Magyar erre azt mondta, hogy csak civilek kérdezhetnek. Azt is megjegyezte, hogy "köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat".

Toroczkai továbbra is azt hajtogatta Magyarnak, hogy ne rágalmazza őt, illetve, hogy ő vitatkozik Orbánnal is, csak vele a parlamentben.

Majd a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy a jövő héten egy az egész kormányt megrengető ügyet fognak felderíteni.

Toroczkai ezután a rendőrökkel beszélgetett, akiktől Magyar végig azt kérte, hogy vezessék ki Toroczkaiékat, de a rendőrök ezt nem tették meg.

Magyar kérdésekre is válaszolt, az egyik Perintfalvi Ritáról szólt, vagyis, hogy kiáll-e mellette. Magyar azt mondta, hogy ő minden megtámadott nő mellett kiáll, és hogy Bódis Kriszta írt erről az ügyről, ami olyan, mintha a Tisza írta volna.

Frissítés: a baloldal teszi izraeli gyarmattá Magyarországot

Elhangzott egy kérdés a devizahitelekről is, amire Magyar azt mondta, hogy ők az egyetlen olyan párt, amely nem felelős ezért az ügyért, de kezdeni akarnak vele valamit. Szerinte egy szintig kárpótolni tudják majd az embereket, de nem lehet mindenkit kárpótolni mások pénzéből. Toroczkai egy ponton bekiabált, hogy ez az ő programjuk, amire Magyar úgy reagált, hogy "elnök úr, nincs olyan, hogy mi programunk, más is akarhat tiszta levegőt".

A kérdések vége is elég érdekesen alakult. Volt egy olyan kérdés, amiről nem annyira derült ki, hogy pontosan mire vonatkozik, de a kérdező egy Youtube-on futó, Tisza által szponzorált videóban elhangzó idézetről kérdezett. Magyar azt válaszolta, hogy nem tudja, mi az a videó, amiről kérdezik, majd kinevette a kérdezőt, amikor az a mikrofontól ellépve azonnal odament Toroczkaihoz kezet fogni.

Az utolsó kérdést egy bevallottan Mi Hazánk-szimpatizáns tette fel, aki először arra kérdezett rá, hogy mit tett a Tisza az ellen, hogy a bankárok kifosztják az embereket, majd arra, hogy mi volt Magyar Péter korrupciós ügye, amikor nyolcévesen ráirattak egy lakást.

Magyar elköszönésnél a következő programokat kezdte sorolni, amikor valaki bekiabált, hogy

zsingagógában leszel!

Amire Magyar felkérdezte Toroczkait, hogy a Mi Hazánk szerint probléma-e, ha egy magyar ember zsinagógába megy.

– A Tisza, Fidesz, DK, baloldal teszi izraeli gyarmattá Magyarországot – válaszolta erre Toroczkai.

2. frissítés: "Magyar Péter élőben ugyanazt alkalmazta, mint Zuckerberg a virtuális térben"

A Mi Hazánk elnöke X-bejegyzésben értékelte a történteket:

Magyar Péter rendőröket küldött rám ma, amikor elmentem a dorogi utcafórumára. Tucatnyi biztonsági őrrel kellett hadakozni, hogy egyáltalán pár szót tudjak vele váltani. Milyen ember lenne belőle, ha hatalomhoz jutna, ha már most ilyen?

Mivel a Meta felületein nem tudok reagálni a rólam és a Mi Hazánkról szóló rágalmazó Facebook-posztjaira, ezért mentem el személyesen, hogy így tudjak válaszolni a hazugságaira. Hátha csak nem ismeri a tényeket. Egy dossziét vittem neki, amit nagy nehezen sikerült átadnom, amely az összes parlamenti és önkormányzati szavazásainkat tartalmazta, bizonyítva, hogy mi senkinek sem vagyunk a "szatellitpártja". Mindig az elveink és a magyarok érdekei szerint szavazunk, és minden pártnál keményebben lépünk fel a korrupció ellen.

Magyar Péter és Dávid Dóra nemcsak a Meta cenzúrája ellen nem szólalt fel eddig, de most élőben ugyanazt alkalmazta, mint Zuckerberg a virtuális térben. Értelmes kommunikáció helyett karhatalmat küldött rám. Aztán, a több tucatnyi biztonsági ember háta mögül, a sebtében felállított színpad magasságából (fél órát csúszott a rendezvény, mert gyorsan egy kicsi színapdot dobtak össze neki, amikor meglátták, hogy ott várom a mikrofon mellett) másfél órán át tűrnöm kellett a provokációit, és újabb rágalmait, amelyet a magasból mondott rám nézve.

Szót nem kaptam, a mikrofonhoz nem engedtek, a mi mikrofonunkat a rendőrökkel elvetette. Így azt sem kérdezhettem meg, hogyan akarja Ruszin-Szendi Romulusszal felszámolni a korrupciót, amikor egymilliárd forintért építtetett magának luxus szolgálati lakást, és közpénzen esztétikai zsírleszívást végeztett magán. Ezt nem a Fidesz-propagandára alapozom, hanem megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, hogy igaz-e a hír. Nem akartam elhinni, de igaz. A villát is megnézheti bárki személyesen is. Hogyan akarja a család- és társadalompolitikát Bódis Krisztára bízni, aki LMBTQ-mesekönyveket (Csipke Józsika stb.) írt a magyar gyerekeknek?

Ha az én fórumomra jönne el egy pártelnök, akit visszatérően rágalmaznék, provokálnék, akkor én adnék neki 5 percet, hogy tisztázhassuk (mikrofonnal) a dolgokat, aztán kérném, hogy menjen el. Én is elmentem volna, ha ezt számomra biztosítja. Nem tette, így maradtam végig, tovább, mint Magyar Péter, miközben szidalmaztak és fenyegettek is a közönség soraiból. Szomorú, ha olyanok jelentkeznek hazánk irányítására, akik ilyen világot képzelnek el.

Magyar Péter rendőröket küldött rám ma, amikor elmentem a dorogi utcafórumára. Tucatnyi biztonsági őrrel kellett hadakozni, hogy egyáltalán pár szót tudjak vele váltani. Milyen ember lenne belőle, ha hatalomhoz jutna, ha már most ilyen?
Mivel a Meta felületein nem tudok reagálni… pic.twitter.com/i1jsR0bdLD

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) August 19, 2025

3. frissítés: "amit rengetegen utálnak a NER-ben, azt ő viselkedésével tökéletesen megtestesíti"

Lantos János is jelen volt, ő ezt a következtetést vonta le Facebook-oldalán:

Annyi megjegyzés - mivel személyesen ott voltam én is -, hogy Magyar Péter mai arrogáns stílusával is megerősítette mindazt, hogy amit rengetegen utálnak a NER-ben, azt ő viselkedésével tökéletesen megtestesíti. Aki biztos az igazában, az nem személyeskedik és remeg, nem rendőrt hív, hanem a párbeszéd híve. Ez nyomokban sem volt tapasztalható.

Az egész előzménye pedig az, hogy Magyar Péter feltűnése óta rágalmazza hazugságokkal a Mi Hazánkat. Bár korábban megígérte, hogy leül beszélgetni/vitázni a Mi Hazánk elnökével, ez az állítása sem volt igaz, ezért került sor a mai dorogi eseményekre.

A képlet pedig egyszerű, nem kérünk sem az Ófideszből, sem az Újfideszből, minket elvek vezetnek, és tovább küzdünk Magyarország felemeléséért.

4. frissítés: ne hazudj, Péter!

Videó a történtekről a Mi Hazánk szemszögéből:

Korábban írtuk: Toroczkai válaszvideója a szelfikirálynak: Péter, hamarosan találkozunk!

Kapcsolódó: Magyar Péter ideges lesz a Magyar Jelentől - testőrei hallgattatták el a riportert