Több szocionista politikust, köztük Gyurcsány Ferencet is tanúként hallgatták ma meg. (Szeretnénk már egyszer vádlottként is látni - a szerk.) A Zuschlaghoz köthető alapítványok a legtöbb pénzt az ő minisztersége idején kapták.

A szokása szerint hazudozó kormányfő tagadta, hogy miniszterként tudott a pályázati pénzek elosztásáról - és lenyúlásáról. A tárgyaláson több mint 200 tanút kérdez ki a bíróság, elsőfokú ítélet így várhatóan csak jövőre lesz az ügyben.

A tárca korábbi ifjúsági helyettes államtitkára, Ocsovai Tamás vallomásában azt állította, az érintett alapítványokat felsőbb utasításra támogatták. Ocsovai szerint Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter hetente áttekintette a pályázatokat több szocialista politikus jelenlétében.

„Sem korábban sem most politikai nyomást pályázati vagy nem pályázati pénzekben nem gyakoroltam” – hazudta Gyurcsány.

Tanúként őt idézték be először - a miniszterelnök titokban, éjjel utazott le Kecskemétre. A különösen nagy értékű csalási ügyben rajta kívül beidézték még Szilvásy György titokminisztert, Göncz Kinga és Jánosi György volt ifjúsági minisztereket és több MSZP-s államtitkárt is.

(HírTV nyomán)