A 21. századi Európa előtt álló legnagyobb kihívás egyértelműen az Afrika és Ázsia felől érkező migráció, legyen az az illegális bevándorlás vagy gazdasági érdekek által gerjesztett népességvándorlás. Ennek hatásait pedig Magyarországon is egyre inkább érezni lehet. A migrációról és a remigráció nevű kampányról kérdezte Lipták Tamás Incze Bélát, a Légió Hungária vezetőségi tagját, aki szerint ahhoz, hogy Európa és a kontinens fehér fiai magukra találjanak, elengedhetetlen egy radikális minta felmutatása.

– Az utóbbi évtizedekben Magyarországon is egyre többet beszélnek a migrációról, de sokan talán még mindig nincsenek valóban tisztában azzal, mi is ez a jelenség, mi a mozgatórugója, mik lehetnek a következményei. Szóval mit is értünk migráció alatt?

– Migráció alatt azt érti a köznyelv, amikor egy jelentős létszámú tömeg lakhelyváltoztatás céljából mozgásnak indul. Ennek a motivációi különbözőek lehetnek, a természeti katasztrófától elkezdve, gazdasági/szociális problémákon át, a háborús vészhelyzeten keresztül, a politikai okokig bezárólag. Illetve ezek részleges összeadódása is felmerülhet. A történelemben ez távolról sem példa nélküli, és mivel vannak ezzel kapcsolatos ismereteink, pontosan tudjuk, hogy milyen esetben hová fog mindez kifutni. Ha egy komolyabb történelmi távlatot akarunk alapul venni a vizsgálathoz, akkor a késő ókortól a kora középkorig terjedő időszakot kell górcső alá venni. Ez azért jó lakmuszpapír számunkra, mert a népvándorlások kontinenseket, azaz vallási, kulturális és etnikai határokat átívelő módon zajlottak le. Mint az mindenki számára ismert, ez távolról sem egy békés időszak volt. A tolerancia és a „befogadás kultúrája” nem volt jellemző sem a mozgásban lévőkre, sem az érintett terület lakosságára. Hogy egy cseppet radikálisabban fejezzem ki magam, lángba borult, és vér áztatott minden kérdéses régiót.

Ezzel párhuzamosan vessünk egy pillantást egy kisebb távlatú eseményre, nevezetesen a II. világháború utáni Európára, azon belül is a szovjetek által megszállt országokra. Mint az szintén ismert, nagyon nagy számban hagyta el ezt a régiót a lakosság, de jellemzően Nyugat-Európába, esetleg az USA-ba, Ausztráliába emigráltak tömegesen, és bár tudunk róla, hogy ez okozott kezdeti és pillanatnyi feszültségeket a helyiekkel, de hosszútávon nem ez volt a meghatározó. Ennek az az oka, hogy a kérdéses területek alapvetően azonos vallási és kultúrkörhöz tartoztak, és nagyobb halmaz tekintetében az etnikai szakadék sem volt jelentős.

Természetesen erre az ellentétpárra érkezhet is a liberális (és sajnos több esetben melegkonzervatív) replika: a népvándorlások korában a mi őseink is hozták a lángot és a vért, illetve az USA és Ausztrália eredendően nem tartoztak az európai kultúrkörbe. Igen, ez kétségtelen. A történelem kegyetlen és igazságtalan, vagy legalábbis nem ismeri egyetlen közösség ilyen típusú „igazságát”.

Élettere annak van, aki adott korszakban erőt tud felmutatni, és a saját arculatára rendezi be a teret.

Nekünk, európaiaknak nem azért kell védekeznünk napjaink népvándorlása ellen, mert elidegeníthetetlen jogunk van az életterünkhöz. Volt idő, amikor mi kérdőjeleztük meg másokét, és akkor nekünk lett „igazunk”, most pont azért kell védekeznünk, mert az aktuális helyzet szerint nincs. Egy modern nemzetállam határa vagy alkotmánya emberi konstrukció, amit az erőszak minden további nélkül elsöpörhet, és ott nem lesz jogállamisági vita semmiről. Ott csak az erősebb „igaza” fog érvényesülni.

Gondolom, értelemszerű, hogy napjaink „migránsválságát” a népvándorlások korához lehet hasonlítani. Ugyanakkor van aktuális párhuzamunk a másik példára is. Az orosz-ukrán háború is beindított egy Európán belüli áramlást, ami pillanatnyi feszültségeket okoz, de nagy valószínűség szerint a szláv migránsok önmagukban nem rajzolják át a kontinens arculatát. Sokkal kisebb számban, de Nyugat-Európából Közép-Keletre is megindult egy mozgás, melynek politikai okai vannak, de egyrészt ebben az esetben tízezres létszámról beszélünk, másrészt azonos kultúrkörről. Ez még pillanatnyi feszültség kibontakozására sem ad okot.

– A magyar kormány és médiája igyekszik ebben a kérdésben is lavírozni. Ezért megkülönböztetnek rossz migránst, valamint jó migránst. Utóbbi elsősorban a gazdasági bevándorlásra vonatkozik. El lehet választani a kettőt egymástól?

– Kizárólag pillanatnyilag, néhány évre. A kormány azzal érvel, hogy relatív rövid időre adnak munkavállalói engedélyt, de arról már nem szól a fáma, hogy egyazon személy ezt minden további nélkül hosszabbíthatja. Azt is tudjuk, hogy az ezzel kapcsolatos visszaélések egészen a legmagasabb szintekig érnek, már nyomozás zajlik legkevesebb egy ilyen üggyel összefüggésben, és abban az esetben már kiderült, hogy például a Távol-Keleten bűnözői iparág épült részben arra, hogy a tényleges bér töredékéért dolgoztassanak itt embereket, részben pedig az embercsempészet fedéseként is használják az ilyen lehetőségeket.

Szintén álságos a kormány azzal kapcsolatos érvelése, hogy a munkások nem tudják idehozni a családjaikat, ergo nem fognak itt letelepedni, mert a magyar jog pillanatnyilag valóban kizárja az ilyen típusú családegyesítést, de az uniós nem. Ez a probléma még nem bukott ki, hiszen a közelmúltban kezdődött el nálunk az egész folyamat, így jó eséllyel már nem Fidesz-kormány lesz hatalmon, amikor tömegesen merül fel a vendégmunkások részéről ez az igény. Az szintén egy nem tisztázott kérdéskör, hogy mi történik abban az esetben, ha egy vendégmunkásnak egy magyar állampolgártól születik gyermeke Magyarországon. Ez a két szituáció még a jog talaján zajló vita.

Azonban, amint azt nyugati példákból láthatjuk, abban a pillanatban, hogy egy adott térségben meghalad a migránsok száma egy kritikus százalékot, már semmit nem ér a munkaadó ország jogrendszere. Az első kérdésre adott válaszomra utalnék most vissza: egy modern nemzetállam határa, vagy alkotmánya emberi konstrukció, amit az erőszak minden további nélkül elsöpörhet és ott nem lesz jogállamisági vita semmiről. Ott csak az erősebb „igaza” fog érvényesülni.

Röviden arra is ki kell térni, hogy térségünkben a vendégmunkások nagyszámú megjelenése egy ok-okozati összefüggés eredménye. Rengetegen hagyták el az országot a jobb megélhetés reményében, a gazdaságunk pedig az „összeszerelő üzem” modellre lett ráállítva, ami rendkívül munkaerő-igényes. A kapitalizmus sajátosságaiból kifolyólag ezek a tömegek nem kapnak olyan magas bért, mint ami elvárható lenne, így valakikkel fel kell tölteni ezt az űrt.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egy a jelenlegitől alapjaiban eltérő gazdasági modellre kéne átállni, ami viszont egyrészt az illetékesekben fel sem merül, másrészt egy ilyen szintű irányváltás komoly kezdeti nehézségeket okozna. Tehát ehhez komoly reményeket nem fűzhetünk, így pedig kényszerpályán maradunk.

Ez egy nagyon komplex probléma, és sajnos a politika mindkét véglet számára leegyszerűsítő, demagóg válaszokat ad. Egy meggyőződéses fideszes ismerősömnek mondtam, hogy az ilyen típusú gazdasági bevándorlás pontosan ugyanolyan káros, mint az illegális, erre visszakérdezett, hogy akkor én a turizmust is betiltanám-e. Mindezt úgy, hogy mi még egy nagyon tágan értelmezett világnézeti halmaz értelmében, papírforma szerint egy oldalon állunk…

– Nyugat-Európában több országban egyre nagyobb létszámú tüntetéseket tartanak a migráció ellen. Egy közös jelszó is megjelent, ez pedig a remigráció. Mit jelent ez pontosan?

– Pont azért fontos, hogy a jobboldal egésze tisztában legyen ezzel a fogalommal, hogy a fentihez hasonló párbeszédek ne hangozhassanak el. Az ilyen színvonalú leegyszerűsítéseket hagyjuk meg a társadalmi lövészárok baloldali állásainak.

A „re” előtag arra hivatott utalni, hogy a migrációs folyamat irányait a visszájára kell fordítani. Nem elég azt az álláspontot képviselni, hogy egy konkrét országba, régióba vagy akár kontinensre ne érkezzen több migráns. Ki kell mondani, hogy akik már itt vannak, térjenek haza.

Ez jelen pillanatban nem egy konkrét politikai erő jelszava, a világ szélsőjobboldali szervezetei mind elkezdték használni kontinenseken átívelő módon, így akadnak eltérések a retorika tekintetében. Vannak, akik csak az illegális bevándorlókra értik ezt, vannak akik a gazdasági okokból, papírforma szerint legilás migránsokra is, és vannak akik azt követelik, hogy szülessen olyan jogi környezet, ami akár a másod-, vagy harmadgenerációs migránsok esetében is lehetővé tenné ezt, abban az esetben, ha a jelenlétük feszültséget generál az őshonos lakossággal.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez jelen pillanatban egy figyelemfelhívó kampány, ami világszerte, sok esetben egymástól független módon zajlik, de a célja annyiban egy irányba mutat, hogy első körben bevezesse a fogalmat a köznyelvbe.

Ezzel kapcsolatban napjainkban nagyobb részben metapolitikai munka zajlik, ami kézzelfogható az az utcai és online aktivista tevékenység. A későbbiekben egy szélesebb körű társadalmi támogatottság esetén, már aktuálpolitikai szinteken is képviselhető lesz ez az álláspont.

– Idehaza a Légió Hungária csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, több flashmobot is tartott a mozgalom a témában. Miért látja ezt fontosnak a Légió Hungária? Magyarországon ez még csak megelőzés, vagy már a betegség kezelésének számíthat?

– Minket olasz bajtársaink, a CasaPound római vezetői közül kerestek meg néhányan, hogy csatlakozzunk egy olyan kampányhoz, ami már két fokkal szervezettebb, mint a fentebb körülírtak. Ez azt jelenti, hogy elsősorban EU-s tagállamokban működő szélsőjobboldali szervezetek, azonos logó alatt tevékenykedjenek ebben a témában.

Ennek a munkának részét képezi a klasszikus utcai aktivizmus, de az ősz során csatlakozni fogunk egy petíció népszerűsítéséhez is, aminek az a célja, hogy az EP vegye napirendre a remigráció kérdését.

Senkinek nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy ennek milyen kifutása lesz, a lényeg a figyelemfelkeltés. Ez egy folyamat része, ahogy azt fentebb kifejtettem. Valószínűleg azért minket kerestek meg ezzel kapcsolatban, mert a nemzetközi térben olyan hírnevet és elismerést vívott ki magának a Légió Hungária, hogy ezt a meghatározó szervezetek megkerülhetetlennek tekintik. Amellett, hogy ez megtiszteltetés számunkra, egyszerre felelősség és teher is, aminek igyekszünk a legjobb tudásunk szerint megfelelni, hiszen egy ilyen helyzetben már nem csak egy mozgalmat képviselünk.

Rátérve a hazai helyzetre, hogy ez Magyarországon miért aktuális, azt fentebb kifejtettem. Olaszországhoz képest természetesen jobb helyzetben vagyunk, de sajnos már nálunk sem beszélhetünk puszta prevencióról. Gazdasági migránsok merültek fel potenciális elkövetőként egy dél-alföldi gyilkosság kapcsán, ahol az áldozat magyar, Debrecenben egy kínai gazdasági bevándorló erőszakolt meg egy 16 éves magyar lányt. Ehhez az esethez azt is hozzá kell tenni, hogy az áldozat a hírek szerint intim kapcsolatban volt a kínaival. Ez szintén egy olyan problémakör, amivel kapcsolatban erősíteni kell a társadalmi immunrendszert, mert ahogy a mellékelt ábra is mutatja az ilyen jellegű kapcsolatoknak nem nagyon lesz happy end a vége. Valamint széles körben ismert az is, hogy ahol ilyen típusú munkásszálló létesül, ott abban a pillanatban megjelenik a kulturális különbségekből fakadó feszültség is. Nem győzöm hangsúlyozni: például az olaszok onnan jönnek, ahol mi még nem is jártunk. Mi egy folyamat elején vagyunk, de bőven a startvonalat elhagyva.

Hogy a migrációs folyamatoknak hol a vége, nem puszta vélelmezés részünkről. Egyrészt minimális történelmi ismeretek birtokában kikövetkeztethető, másrészt rá kell nézni akár Nyugat-, akár Észak-Európa országaira. Hogy a borítékolható végkimenetel mégis elkerülhető, vagy legalább enyhíthető legyen, ahhoz Európa fiainak ismét rá kell találniuk egykori önmagukra.

Továbbá amellett, hogy tisztán kell látni önnön határaink, nem szabad teljesen lemondónak sem lenni a jövőképünket illetően. Ha kísérletet sem teszünk az önvédelemre, akkor nem sokban különbözünk azoktól a szuicid hajlamú liberálisoktól, akik a Willkommenskulturt képviselik.

Ahhoz, hogy Európa fiai magukra találjanak, elengedhetetlen egy radikális minta felmutatása! Ez az európai szélsőjobboldal egy kiemelt és mindenkori feladata az Atlanti-Óceántól a Kaukázusig.