Több forrásból úgy értesült a Telex, hogy távozik a Mészáros Csoporthoz tartozó V-Híd Zrt. éléről Sárváry István, a cég vezérigazgatója. Egy belsős levelezés szerint Sárváry július 28-ával, közös megegyezéssel hagyja el Mészáros Lőrinc vasúti pályaépítéssel és korszerűsítéssel foglalkozó cégét. Feladatait átmenetileg a szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója, Deák Gábor veszi át.

Sárváry István távozásáról azután értesült a lap, hogy a 444 hétfőn arról írt: a csőd szélére kerültek a Mészáros-féle V-Híd alvállalkozói, mert többen közülük csak késve kapnak szerződést, és sok esetben a kifizetések is csak csúszva érkeznek meg. A fizikai munkásokat nem alkalmazó V-Híd tavalyi részletes beszámolójából kiderül, hogy 87,1 milliárd forint ment kifejezetten „építés szerelési munkákhoz kapcsolódó igénybe vett szolgáltatásokra”. Ez az összeg az, amit az alvállalkozóknak fizettek ki a munkák elvégzéséért. Eközben a cég szinte teljes bevétele (több mint 98 százaléka) építési munkákra szóló közpénzes megbízás volt 2024-ben, összesen 184,5 milliárd forint.

A 2015-ben alapított V-Híd több jelentős állami tendert nyert el az elmúlt években. Többek között a Kelenföld–Százhalombatta, a Füzesabony–Debrecen, a Szeged–Röszke, a Békéscsaba–Lőkösháza, a Debrecen–Balmazújváros és a Déli Körvasút fejlesztését is ez a cég kapta meg.

Sárváry Istvánt korábban L. Simon László volt kulturális államtitkár bizalmasaként emlegették. Eredetileg L. Simon egyik helyettes államtitkára volt a Miniszterelnökségen, ahol a kiemelt kulturális fejlesztésekért felelt. Miután konfliktusok alakultak ki Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter és L. Simon között, Lázár egyebek mellett megszüntette Sárváry pozícióját is.

Sárváry azután lett a V-Híd vezérigazgatója 2016-ban, hogy Lázár János menesztette a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ éléről.

Nem csak a V-Híd alvállalkozóinál vannak csúszások a kifizetésekben. A Szabad Európa szerint a GSM-R2 nevű vasúti informatikai fejlesztésen dolgozó alvállalkozók sem kapták meg a nekik járó pénzeket. A közbeszerzést a Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában lévő R-Kord Kft. és az Emőri Gábor milliárdos tulajdonába tartozó iCell-Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte, eredetileg 58,8 milliárd forintért, később kiderült, hogy a megrendelő, a MÁV több vonalon súlyos hiányosságokat tapasztalt a kivitelezésben. A napokban derült ki, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium vizsgálatot kezdeményezett a beruházás ügyében.