A Tisza Párt elnöke kedden a Facebook-oldalán osztott meg egy dokumentumot, ami szerinte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternél lezajlott szűkkörű megbeszélés jegyzőkönyve.

Magyar Péter a bejegyzésében azt írta: sok minden kiderül a dokumentumból; "ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke".

"Kiderül belőle, hogy Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális harcosokkal, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni" - fogalmazott a politikus.

Magyar Péter kiemelte, hogy az is kiderül a dokumentumból, hogy "elirigyelték" a több ezer aktív Tisza Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag.

"És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki" - közölte az ellenzéki párt elnöke.

A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy szeptember 7-én tartanák a kötcsei pikniket, szeptember 22-én kezdődne a parlament őszi ülésszaka, szeptember 21-én rendeznének egy Harcosok Klubja-eseményt a Papp László Sportarénában, és október 23-ra pedig Békemenetet szerveznének, de az is szerepel benne, hogy a jövő évi országgyűlési választás április második felében lenne.

(MTI)