Az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a köztársasági elnök vagy a kormány által meghívott, fokozott védelmet igénylő, nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt a rendőrség, aki már korábban is „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított” – írja a Népszava egy, a kormány honlapjára hétfőn feltöltött rendelettervezetből. Mások a kordon határáig szabadon mozoghatnak.



Orbán és tömeggyilkos zsidó főnöke áprilisban Judapesten - nem merték letartóztatni a háborús bűnöst, inkább kilépnek az ICC-ből (fotó: AFP)

Az új szabályozás értelmében, ha a rendzavaró egy éven belül megismétli cselekményét, a rendőrség ismét az általánosnál nagyobb kordon-távolságot rendelhet el, és a kordon betartását – ha szükségesnek ítéli – már ekkor is elektronikus nyomkövetővel ellenőrizheti.

Ha pedig az új szabályt egy éven belül másodszor is megszegi, akkor a hatóság személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében személyre szabottan kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el.

A szabály betartását nyomkövetővel ellenőrizhetik.

(24 nyomán)

De a buzipropagandistáknak persze mindent szabad: Totális kapituláció a "nemzeti-keresztény elnyomás" idején: nem indít eljárást a rendőrség a törvénysértő buzik ellen