Az elmúlt egy hétben több tucat magyarországi dolgozóját rúgta ki a Debrecenben akkumulátorgyárat építő kínai CATL – tudta meg a Telex öt, egymástól független forrásból, köztük a vállalat jelenlegi és volt alkalmazottaitól. A cég a helyükre Kínából érkező, kiküldetésben lévő alkalmazottakat akar helyezni, mondták a lapnak.



A CATL egy reklámplakátja a budapesti M2-es metró aluljárójában (fotó: Előd Fruzsina / Telex)

A Telex forrásai szerint a magyarországi CATL múlt héten egy sor különböző pozícióban dolgozó próbaidős munkavállalójának érdemi indoklás nélkül felmondott. Ezen a héten aztán sok, már próbaidőn túl lévő, határozatlan munkaszerződéssel rendelkező alkalmazottat is elküldtek, közülük többen fél-egy éve dolgoztak a cégnél.

A leépítés érinti az irodai területen dolgozókat és a szakmunkásokat is. Többek között a karbantartásról, a minőségellenőrzésről és a folyamatmérnökök közül is többeknek megszüntették a munkaviszonyát. Egy forrás szerint voltak olyan alkalmazottak, akiket a Kínában zajló betanításukról rendeltek haza, hogy kirúghassák őket.

A CATL vezetése az érintettekkel sem közölte egyértelműen, miért küldik el őket. A cégen belül úgy tudják, hogy az erről szóló döntést a kínai központban hozták meg. Egy érintett dolgozó szerint nekik azt mondták, hogy

a jelenlegi piaci környezetben kínai szakemberekre van szükség.

Arról, hogy a leépítés hány embert érint, több verziót hallottak 50 és 100 fő közötti számokkal. Több forrás szerint a kirúgási hullám még most is tart, így végül ennél jóval többen veszíthetik majd el a munkájukat.

A CATL elbocsátásokról szóló terve a lapnak nyilatkozó dolgozók és egyéb akkuipari szereplők szerint is érthetetlen. A cég ugyanis néhány héttel ezelőttig intenzíven toborzott, és a debreceni régióban az egyik legmagasabb fizetést kínálta a hozzá jelentkező munkavállalóknak.

A leépítésekről szóló döntés a források szerint a CATL teljes magyarországi vezetését meglepte, köztük az itt dolgozó kínaiak egy részét is. Voltak olyan, már régebb óta Debrecenben dolgozó kínai CATL-alkalmazottak, akik hevesen ellenezték a döntést, és akiket ezért végül a magyarokkal együtt leépítettek.

Az egyik forrás úgy fogalmazott, hogy a kínaiak

elengedték, hogy ez egy magyarok által vezetett gyár lesz,

vagyis míg korábban azzal számoltak, hogy a középvezetést és a szakmunkásgárdát magyarokkal töltik fel, most már nincs ilyen tervük. Azt, hogy miért jutottak erre, a lapnak nyilatkozó CATL-alkalmazottak sem tudták megmondani.

Egy forrás szerint a kínaiak régóta problémaként tartják számon, hogy Debrecenben a tervezettnél lassabban megy a toborzás, nehezen találnak szakembereket, és a már felvettek közül sokan viszonylag gyorsan távoznak. Szerinte a cég helyzetét rontja, hogy az akkugyártással kapcsolatos ellenérzések, és a korábban a cégnél dolgozók negatív tapasztalatai miatt még a hozzáértők közül is kevesen akarnak náluk dolgozni.

Bár erről a cég vezetése nem adott hivatalos tájékoztatást, a lapnak nyilatkozók közül többen azt mondták, hogy a leépítés összefüggésben lehet azzal, hogy a vállalat leállította a második gyáregysége építésének előkészítését. A Telex még múlt héten írta meg, hogy a cég határozatlan időre felfüggesztette a második gyáregység építésének előkészítését. A CATL később egy sajtóközleményben azt írta, hogy nem függesztették fel az előkészítést, csak „felülvizsgálják a második cellagyár technológiáját és ütemtervét.” Azt, hogy az előkészítési munkálatok leálltak, nem cáfolták.

A CATL 2022-ben jelentette be, hogy körülbelül 3000 milliárd forintból hatalmas akkumulátorgyárat épít Debrecenben, amihez a magyar állam is hozzá tervez járulni több százmilliárd forinttal. A beruházást három szakaszra bontották, az első, nagyjából ezermilliárd forintos gyáregység épületei már állnak, abban a próbagyártást idén ősszel, a sorozatgyártást pedig télen tervezik elindítani.

A CATL a világ piacvezető akkumulátorgyártója. Európán belül Németországban van egy gyáruk, Debrecenben építik a másodikat, a spanyolországi Zaragozában pedig a Stallantissal közösen terveznek egy nagy akkugyárat építeni.

A CATL debreceni beruházásáról szóló negatív hírek azért meghökkentők, mert a cég vezetői májusban még kifejezetten optimistán nyilatkoztak a terveikről, a globális CATL pedig az akkuipar elmúlt egy-két éves nagy átalakulásának egyik legnagyobb nyertese.

A cég nem válaszolt a nekik küldött kérdésekre.