A teljes népességen belül 10-, a pártválasztók között 15 százalékos előnyt mért a Tiszának a Medián, amely azt is kimutatta, hogy a községeken kívül minden településtípusban vezetnek Magyar Péterék.
A legérdekesebb, hogy már a községekben is csak egyszázalékos a Fidesz előnye, pedig ott mindig jelentős kormánypárti többség volt. Ez az egyik legfontosabb adat
– mondta a 444-nek adott interjújában a Medián ügyvezetője, Hann Endre. Kiemelte azt is, hogy a fiataloknál drámai a tiszás fölény: a 40 év alattiaknál a teljes népességből 58 százalék Tisza-szavazó. Hann szerint főleg a többi ellenzék kárára erősödött a Tisza, de a Fidesz támogatottsága is lassan morzsolódik.
A fideszes arrogancia és képmutatás szinte sebezhetetlenné tette egykori kitartottjukat
Hann elmondta azt is, hogy tíz hónappal a választások előtt többségben vannak azok, akik szerint a Tisza párt fogja megnyerni a 2026-os választást. Ha sokan elhiszik, hogy a Tisza az esélyes, és egyébként is több okból elégedetlenek, akkor ennek van egy önmagát erősítő hatása, amit komolyan kell venni.
A másik, ami durva, hogy most már az emberek 70 százaléka azt mondja, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ez a Tiszának már akár kétharmadot is hozhat, de ezt most képtelenség megjósolni
– mondta Hann, hozzátéve, hogy még korai erről beszélni, hiszen jöhetnek olyan váratlan dolgok, mint a kegyelmi ügy vagy Márki-Zay rosszul sikerült nyilatkozata a kampányhajrában. „Most azonban nagyon más a közhangulat, és Magyar Péteren egyelőre nem könnyű fogást találni” – mondta.
Habár a Fidesz megkérdőjelezte a Medián számainak hitelességét, Hann úgy tudja, hogy a kormányzat belső köreiben is komolyan figyelnek a kutatásaikra, miközben a kormányközeli kutatóintézetek hónapok óta nem közölnek kutatási eredményeket. „Ebből nem nehéz arra gondolni, hogy náluk is olyanok a számok, amik finoman fogalmazva nem lehetnek jók a számukra” – értékelt Hann.
(24)