Újabb fejezetéhez érkeztünk annak, hogy a kormány hogyan "ússza meg" az úgynevezett Pride tényleges betiltását. Persze még bármi lehet, csak az előző évek tapasztalatai alapján igencsak joggal merülnek fel bennünk kétségek. A legújabb az, hogy Gulyás Gergely kormányszóvivő szerint egy "szabadságfesztivált" nem lehet betiltani, de a "Pride"-ot igen. Erről beszélt ma a kormányinfón.



Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tehát ahogy közeledik az idei felvonulás, egyre világosabbá válik, hogy a Fidesz egyre inkább kettős játékot játszik a kommunikációs térben. Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester egy teljesen átlátszónak nevezhető manőverrel próbálta kijátszani a kormány és a rendőrség tiltását: bejelentette, hogy a "Pride" idén nem "Pride" lesz, hanem egy "önkormányzati rendezvény", melyet egy "szabadságfesztivál" keretében tartanak meg.

Ezzel a lépéssel az a látszat keletkezik, hogy a főváros megkerüli a gyülekezési törvény kötelező bejelentési kötelezettségét, és kikerüli a rendőrség hatáskörét is. Csakhogy a valóság ezzel élesen szembemegy, az ilyen rendezvények, legyenek bárhogy csomagolva, a gyülekezési törvény alá tartoznak, és a rendőrség jogosult fellépni, ha szabálytalanságot vagy jogsértést észlel. De sokatmondó az is, ahogy például Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője reagált, aki azt mondta, a közgyűlés elé viszi az ügyet. Itt vélhetően arról van szó, hogy a Tisza Pártot akarja beletolni a Pride-témába, nyilván ez ott, ahol Bódis Kriszta jelentős szereplő, nem olyan nehéz feladat. De számomra Szentkirályi reakciója azt mutatja, nem betiltásban gondolkodik, hanem politikai manőverezésekben.

Erre utal a mai kormányinfó is, amikor is Gulyás Gergely azt mondta, egy "szabadságfesztivált nem lehet betiltani", a "Pride"-ot igen. De mi van, ha "szabadságfesztivál" címszóval tartják a deviánsok idei vonulását? Éppen ez készülődik, és Gulyás szerint ez lehetséges.

És itt bukik le a kormány képmutató álláspontja. Miközben a hivatalos kommunikációban azt harsogják, hogy a gyermekek védelme a legfontosabb, és ezért megtiltanák a "Pride"-ot, valójában csak egy jól álcázott egyezség zajlik a háttérben a Fidesz és a balliberális oldal között. A homokos vonaglás, mint olyan, nem tűnik el a közterületekről – csak más név alatt, más csomagolásban jelenik meg, mint egy "szabadságfesztivál".

Ez a "munkamegosztás" a háttérben tökéletesen kiszolgálja mindkét fél érdekeit. A Fidesz úgy kommunikálhatja a saját szavazótáborának, hogy megtiltották a "Pride"-ot, és megvédik a gyermekeket, a "normális" magyar családokat, miközben az esemény mégis megtörténik – de már nem Pride-ként, hanem "szabadságfesztiválként", a főváros által támogatott, "toleráns" keretek között.

Az ilyen hiteltelen mellébeszélésre épülő politikai manőver pedig csak még mélyebb bizalmatlanságot szül a kormány iránt, különösen a valódi nemzeti érzelmű, hagyományos értékeket valló magyarok között. Hiszen egyre világosabb, hogy a kormány és a balliberális ellenzék között nem annyira valódi ideológiai különbségek, hanem inkább hatalmi alkuk, színjátékok zajlanak. Mindezek fényében a "szabadságfesztivál" neve csupán egy álnév, az ún. Pride pedig ugyanúgy jelen lehet, mint korábban.

Lantos János – Kuruc.info