– Kerületünk egyik alpolgármestere, Várnai László június 12-én egy osztálykirándulás alatt, ahol kísérő szülőként vett részt, megütött egy 16 éves gyereket – közölte Zugló momentumos polgármestere. Rózsa András azt írta: az eset nem maradhat következmény nélkül, Várnainak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről. Erre hétfőn, beszélgetésük végén fel is szólította, és megvonta minden alpolgármesteri jogkörét, írja a 24.

„Várnai László szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és magával a gyermekkel is, és bocsánatot kérni tettéért. Erre tekintettel adtam pár napot, és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását. Sajnos ez a bejelentés ez idáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre” – fogalmazott Rózsa András.

Várnai László tagadta, hogy feljelentés vagy önkormányzati ügy követné a történteket, amiket nem cáfolt. A zuglói politikus azt állította, „az iskolán belül kezelik majd” az esetet, mert a gyermek szülei nem szeretnék, ha médiafigyelem terelődne az ügyre.

Várnai László a Civil Zugló Egyesület jelöltjeként szerzett egyéni mandátumot tavaly. A 2024. júniusi önkormányzati választáson az egyesület jelöltjei Rózsa jelölőszervezetével, a Momentummal és a DK-val közösen indultak az MSZP-s Horváth Csaba csapatával és a Fidesszel szemben. A képviselő-testületbe két civilzuglós is bekerült, Várnai pedig a városképvédelemért, kultúráért és sportért felelős alpolgármesteri posztot kapta.

Várnai 2010-ben még az LMP képviselőjeként lett a zuglói testület tagja, 2013 novemberében azonban kizárták azzal a hivatkozással, hogy a párt a nők elleni erőszak semmilyen formáját nem tolerálja. Szél Bernadett társelnök azt mondta: tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, a történtekről pedig nem, illetve tévesen tájékoztatta a pártot. Várnai ellen garázdaság gyanújával indult eljárás, a mandátumáról azonban nem mondott le, később pénzbüntetésre ítélték. Azt nyilatkozta, hogy nem ütötte meg a volt párját, egy nyilvános veszekedés és „huzakodás” miatt marasztalták el, ami a gyermekelhelyezési per előtt történt.

2021-ben abból is hír volt, hogy a politikus a zebrán ütött el egy 16 éves lányt.

Várnai később még annyit mondott: megítélése szerint mindkét fél hibázott, a gyerek „minősíthetetlenül viselkedett, verekedést provokált, majd sértő szavakkal válaszolt”, amikor kérdőre vonta. A politikus szerint az ügy a helyszínen bocsánatkéréssel zárult. (De az nem egyértelmű, hogy ki kért bocsánatot kitől - a szerk.)