A csütörtöki HVG-ben megjelenő Medián-felmérés szerint a Tisza Párt előnye a teljes szavazókorú népességben már 10, a választani tudó biztos szavazók között pedig 15 százalékpont a Fidesszel szemben – írja a 24.

Ez utóbbi körben az ellenzéki párt támogatottsága már 51 százalék a Fidesz 36 százalékával szemben, míg a teljes népesség körében a Tisza 38, a Fidesz pedig 28 százalékon áll.

A felmérés szerint a Tisza Párt legkomolyabb bázisa továbbra is a 40 év alattiak, akiknek az 58 százaléka szavazna egy most vasárnapi voksoláson a legnagyobb ellenzéki pártra, de a 40–49 éves korosztályban is vezet Magyar Péter alakulata. Az 50 év felettiek körében ugyanakkor még mindig a Fidesz–KDNP az erősebb, viszont ezekben a korcsoportokban is megfigyelhető a kormánypárt támogatottságának enyhe visszaesése.

Az életkor mellett az iskolai végzettség is szorosan összefügg a pártpreferenciával: ez alapján a legfeljebb 8 általánost végzettek közel fele a Fideszt támogatja, és csak 17 százalékuk a Tiszát, ehhez képest az érettségivel vagy diplomával rendelkezők közel fele Magyarékra voksolna, és csupán az ötödük a Fideszre.

A lakóhelynek az életkorhoz és a végzettséghez viszonyítva gyengébb a hatása, ugyanakkor jól látható, hogy a nagyobb városokban – és különösen a fővárosban – erősebb a Tisza, a Fidesznek egyedül a kistelepüléseken van hibahatáron belüli, egy százalékpontnyi előnye – olvasható a Medián elemzésében.

A szavazati arányok változásán túl különösen nyugtalanító lehet Orbánék számára, hogy már most, azaz 10 hónappal a választás feltételezhető időpontja előtt többségben vannak azok, akik 2026-ban a Tisza Párt győzelmére számítanak. Ez azért figyelemre méltó, mert az elmúlt két évtizedben a megelőző közvélemény-kutatások szinte kivétel nélkül a Fidesz győzelmét prognosztizálták, és így pontosan jelezték előre a mindenkori végeredményt.

A Medián kutatása szerint

A szavazatszámokénál is látványosabb változás, hogy most már csaknem kétharmados arányban igényel a társadalom kormányváltást – olvasható a Medián elemzésében.