A médiához fordult az a rendőrségi drograktáros, aki pert indított korábbi munkáltatója, a rendőrség ellen, mert szerinte egészségkárosodást szenvedett attól, hogy évekig megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgozott a hatóság által lefoglalt kábítószerek raktárában, ahol a szellőzés sem volt biztosított. A Budapest Környéki Törvényszék tavaly májusban nem ítélt meg kártérítést a korábbi raktárosnak, annak ellenére, hogy a nő által elmondottakat fotók és tanúvallomások is erősítették – írja a HVG.
A bíróság elfogadott egy szakvéleményt, ami a nő egészségügyi problémáit „sorsszerűnek” minősítette, pedig ez a szakértői állásfoglalás a Belügyminisztérium – ennek a kormányszervnek az irányítása alá tartozik a rendőrség is – egy másik szervezetétől érkezett. Emiatt a másodfok elkaszálta a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét, és a per kezdődik előröl.
B. I.-nél máj- és pajzsmirigybetegség alakult ki, majd végül Crohn-betegség is, a vékony- és vastagbelének jelentős részét hasi műtét során el kellett távolítani, közben rosszindulatú daganatot is találtak nála, élete végéig kezelésre szorul. Először belső eljárás útján próbált meg kártérítést kiharcolni magának, azután indított pert, hogy ez kudarcba fulladt. A rendőrség továbbra sem ismeri el, hogy a dolgozó a raktárban feltárt körülmények miatt betegedett meg.
Vegytisztaságú kábítószert lélegzett be napi szinten
B. I.-nek a raktározás mellett az is feladata volt, hogy kis zacskókban kimérje a rendőrkutyák kiképzésére szolgáló kábítószereket. Egy mérőhelyiségben kellett kiporcióznia ezeket az anyagokat, ahol állítása szerint még a falon is állt a heroinpor. De a szellőző nélküli helyiségben még takarítania is kellett, és ilyenkor a por alakú kábítószereket még inkább belélegezhette. Ráadásul elmondása szerint a munkája során a nagy tisztaságú, nagykereskedőktől lefoglalt drogokkal foglalkozott. Az általa kezdeményezett perben ki is emelik: míg egy drogfogyasztó 5 ezrelékes tisztaságú, hígított anyaggal találkozik, addig ő a raktárakban 70-80 százalék tisztaságú kábítószerekkel dolgozott nap mint nap.
– Tizenkét éven keresztül naponta nagyjából 100 kilogramm kábítószerrel volt dolgom a rendőrség központi drograktárában, ahová egész Magyarországról folyamatosan szállították be a lefoglalt anyagokat. Kokaint, hasist, heroint, az ezek előállításához szükséges alapanyagokat, de volt itt a kénsavtól a salétromsavon át a marihuánáig minden. Tonnaszám pakoltuk a kábítószert a raktárakban plafonig érő polcokra, megfelelő légcserélő rendszer sem volt – mondta B. I. a lapnak.
A rendőrség munkavédelmi felelőse sem tudott a raktárról
A raktár lokációját még a rendőrségen belül is titokban tartották. A perben tanúvallomást tett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) munkavédelmi felelőse, aki azt mondta, hogy többször is járt a titkos raktárnak otthont adó rendőrségi kiképzőközpontban, azonban csak egy véletlen folytán szerzett tudomást arról, hogy a kábítószereket ott tárolják. Az ORFK munkavédelmi felelőse azután indított ellenőrzést, hogy B. I. egy másik dolgozóval együtt a rendőrségi orvoshoz fordult.
Ez a belső vizsgálat súlyos problémákat tárt fel Magyarország legnagyobb kábítószerraktárában, ezeket később is csak részlegesen orvosolta a rendőrség.
A három raktárról az egyiket azonnal bezáratták, a dolgozók pedig FFP3-szűrővel ellátott félállarcot kaptak, és előírták nekik a félévenkénti kötelező orvosi vizsgálatokat. Csakhogy egészen eddig, B. I. és a tanúk elmondása szerint, éveken át otthoni ruhában dolgoztak, és az egyetlen védőfelszerelésük a gumikesztyű volt.
Pozitív drogtesztet produkált egy munkatársa
A perben B. I. kollégái is tanúskodtak, volt olyan, akinek pozitív lett a drogtesztje, mert a lefoglalt marihuánát nem megfelelő csomagolásban hozták be, és az ebből kipárolgó gőz miatt konkrétan betépett, de más tanúk is panaszkodtak gyakori szédülésre és „feldobott” hangulatra.
A kábítószerek mellett a rendőrség veszélyes anyagok tárolására is használta a raktárat. Volt olyan, amikor ezek azonnali tüneteket okoztak a dolgozóknál, egy sokkal brutálisabb alkalommal pedig nagy mennyiségű mérget akart elhelyezni a rendőrség a helyszínen. A dolgozók ellenkezését a feletteseik emberhez nem méltó módon kezelték.
– Utólag számomra az a fő tanulság, hogy mennyire embertelen a rendszer, mennyire nem számítanak a saját embereik. Egyszer egy bűnügyi főosztályról szóltak, hogy behoznak hozzánk 150 ciános hordót. Erre már tényleg azt mondtuk, hogy akkor nem jövünk be ide dolgozni. Az egyik Teve utcai vezető viszont ordítozott, hogy mit képzelünk magunkról. Előttünk veszekedtek egy másik kollégával, aki neki merte szegezni a kérdést: »Tényleg ennyire nem érdekel, hogy meg is halhatnak?« – mesélte erről az esetről az egykori drograktáros.
A perben elhangzott, és most a HVG által is közölt vádakkal kapcsolatban a lap megkereste az ORFK-t részletes kérdésekkel, de csak annyit kaptak válaszként, hogy „adatvédelmi okok miatt” nem áll módjukban információt adni a vonatkozó törvény alapján.
(Index)