A Kápát-medence váraival foglalkozó sorozatunk harmadik részében Szarvaskő várába teszünk utazást. Ebből egyébként három is létezik, mi ezúttal a Bakonyban, Döbrönténél található erősségről értekezünk (a maradék kettő közül egyik a mai Horvátország területén, a másik a Bükk-vidéken található).
A döbröntei Szarvaskő romjai (forrás: Wikipédia)
Döbrönte környéke már a római korban is lakott volt, magyar viszonylatban XI. századi, tehát meglehetősen korai településről beszélhetünk. 1240-ben és 1330-ban is említik.
A Bakony – így annak nyugati oldala is, ahol a vár (pontosabban annak romja) elterül – eredetileg a Csák nemzetség birtokaihoz tartozott, majd a környék 1330-ban a Szalók nemzetségből származó Himfyek kezére került. Ez a család az Árpád-ház kihalása után, az Anjouk idején tett szert nagyobb befolyásra, Himfy László 1325-ben lett Károly Róbert bakonyi ispánja, Hölgykő és Csesznek királyi várnagya.
A vár építésének kezdete azonban már Nagy Lajos idejére datálható, 1367-ben engedélyezte a király Himfy Benedek pozsonyi ispánnak, hogy várat emeljen Döbrönténél. Benedek kedvelt embere volt Lajosnak, ő volt az egyik kulcsszereplő a család befolyásának növelésében, ami egyébként halála után (1380) hanyatlásnak is indult.
1401-ben a Gyulaffyak megtámadták és kifosztották Döbröntét és a nemrég felépült kővárat is. Ellenben sajnálni a Himfy családot azért annyira nem kell, ők is fosztogattak és raboltak, részben pont azért, mert birtokaik bevétele lecsökkent, sokat is pereskedtek másokkal, de családon belül is. 1464-ben még a Pannonhalmi Apátságot is kirabolták, büntetésképpen Hunyadi Mátyás el is kobozta a birtokaikat, sőt, voltak, akiket ki is végeztetett, igaz, nem ez volt az egyetlen oka a kegyvesztettségnek. A 15. század közepén a Himfyek csillaga ismét felszállóágban volt (ettől függetlenül tovább raboltak), ám a család Mátyással szemben III. Frigyest támogatta, továbbá Szarvaskő várában cseheket is elszállásoltak, hogy velük szövetségben fosztogassanak. Ezen együttes okok eredményezték a kegyvesztettséget.
A környék kedvelt kirándulóhely
A döbröntei Szarvaskő még a század második felében visszakerült a Himfyekhez, de többször elzálogosították, 1499-ben házasság révén Essegvár és Szarvaskő is Essegvári Ferenchez kerül, aki Himfy Orsolyát vette feleségül. Fiú örökös híján Orsolyát fiúsították, így Essegvár és Szarvaskő is az ő tulajdona lett.
A döbröntei Szarvaskő jelentősége oly sok más belső-magyarországi várhoz hasonlóan Mohács után értékelődött fel. Falait megerősítették, vastag falú rondellát is építettek, melynek lőréseiből ágyúzni tudták a törököt. Ettől függetlenül a vár sosem tartozott a központi erősségek közé, 1546-ban 6 lovas és 10 gyalogos alkotta a helyőrséget, melyet 1547-ben a pozsonyi országgyűlés megtoldott még 5 lovas katonával.
1555-ben Nádasdy Tamás nádorispán összeíratta a dunántúli várakat, ekkor a döbröntei várat még ép erősségnek írják le. Vesztét egy portyázó török csapat okozhatta a század végén, a tizenöt éves háború időszakában, de legkésőbb 1641-ben már biztosan csak romokról beszélhetünk. Nem építették újjá, a köveket a helyi lakosság hordta el.
A 90-es évek elején és a 21. század elején feltárási, rekonstruálási munkákat végeztek Szarvaskőnél, de még több része is a föld alatt található. Döbrönte és környéke, így a várrom is kedvelt kirándulóhely. A döbröntei és a Bükkben található Szarvaskő 2018. március 17-én testvérvárrá léptek elő.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Eddigi részek:
