Egyes pártok 2024. évi pénzügyi kimutatását jelentette meg a Magyar Közlöny péntek esti kiadásában – a Fideszé azonban nem szerepelt köztük – írja a Telex.

Ha eltekintünk az olyan érdekes, ám talán kevésbé fajsúlyos pártoktól, mint például A Magyarok Istene Népének Teokratikus Királysága Párt, azt látjuk, hogy

mind többet költöttek tavaly, mint amennyi bevételük keletkezett.

A Momentum Mozgalom és a Tisza Párt viszont nem nyújtózott túl a takaróján.

A legnagyobb hiányt a DK hozta össze, 1,51 milliárdos bevétel mellett 1,66 milliárdos kiadással hajszál híján 150 milliós mínuszba kormányozta a pártot Gyurcsány Ferenc. Figyelemre méltó a KDNP nevű párt hiánya is, ők is majdnem 140 milliós mínuszba kerültek, ám nekik ez a DK bevételének majd hatodából, 267 milliós bevételből sikerült elérni. 114 millió feletti mínuszt hozott össze a Párbeszéd – a Zöldek Pártja is.

Az MSZP szintén nagy összegekkel gurigázott tavaly, de 1,28 milliárdos bevétel mellett szinte nullára hozták ki a pártot.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint kimutatások között két párt volt, amelyek pozitívan zártak, a Tisza 947 milliós bevétel majd 20 milliót spórolt, míg a Momentum 861 milliós bevételéből 28 milliónál is több maradt a kasszában. A Tisza mindezt úgy hozta össze, hogy nem kapott állami támogatást.

Schadl helyettesének támogatása túl kínos lenne a Tiszának

Magyar Péter arról ír a Facebookon, hogy a párt elnöksége egyetlen egyedi támogatást nem fogadott el, ami egy ismert végrehajtótól érkezett. Ezt a összeget megkísérlik visszautalni, amennyiben ez nem jár eredménnyel, úgy ezt az összeget egy kilakoltatott családnak ajánlják fel.

A Közlöny szerint az ismert végrehajtó azonban nem az, akire elsőre gondolna, hanem Andresin Konstantin, a Schadl György helyettesítését végző végrehajtó, aki valamilyen okból 865 562 forintot utalt a Tiszának.