Csütörtök délelőtt bejelentette lemondását Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) vezérigazgatója. Lemondásában azt írja, hogy a beadott pályázatát is visszavonja, és új pályázaton nem indul. Azt írja, hogy hosszú gondolkodás után hozta meg ezt a nehéz döntést, és még március 31-én, amikor beadta a pályázatát, akkor is úgy gondolta, hogy minden kihívás és nehézség ellenére eredményesen tudja folytatni a munkát. „Hittem abban, hogy Budapesten az eredmények és a kvalifikáció számítanak. Sajnos mostanra minden illúzióm szertefoszlott” – írta a lemondásban.

Karácsony Gergely 2021-ben nevezte ki Waltert a fővárosi cég élére. Életrajza szerint korábban a McKinsey and Company nemzetközi tanácsadó cégnél és az Erste Banknál dolgozott, 2013-tól másfél évig pedig Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknek, az Együtt akkori elnökének kabinetfőnöke volt. A BKK előtt a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) vezérigazgatójaként nagy szerepe volt a több fővárosi cég összevonása után létrehozott Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. előkészítésében.

Walter tavaly januárban már egyszer felajánlotta a lemondását, miután egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen a hálaadási pulykákhoz hasonlította a BKK utasait. Karácsony akkor nem fogadta el a felmondást, megvédte Waltert a támadásoktól, és azt írta: „egy rosszul megfogalmazott mondat, ami nem tükrözi a vezérigazgató személyes meggyőződését, nem írja felül azt a kiváló szakmai munkát, amit az elmúlt években a budapesti közösségi közlekedés érdekében a BKK végzett”. A pár nappal korábban bejelentett és óriási tiltakozást kiváltó járatritkítást azonban a főpolgármester kérésére visszavonták a szerencsétlen közjáték után.

A BKK vezérigazgatójának pozíciója az év elején került veszélybe, miután a Fővárosi Közgyűlés a Tisza Párt javaslatára nyílt pályázatot hirdetett az öt nagyobb fővárosi cég vezetésére. Walter Katalin is benyújtotta a pályázatát, de az új vezető kiválasztása már hónapok óta csúszik. A folyamatot csak tovább lassította, hogy közgyűlés tagjaiból álló bírálóbizottság nem talált három alkalmas pályázót a BKK és BKV vezetésére, ezért azt kérték Karácsonytól, hogy újból nyissa ki a két cég vezetői pályázatát 30 napra. Azt szerették volna elérni, hogy több új szereplő is jelentkezhessen a posztra. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén eredménytelenné nyilvánították a BKK és a BKV cégvezetői pályázatait, majd 30 napon belül újra kiírják azokat.

Áprilisban Fidesz kezdeményezésére Karácsony bizalmi szavazást kért az öt nagy budapesti cég (BKK, BKV, Budapest Közművek, Gyógyfürdők és Vagyonkezelő) vezetőjéről. A Tisza, a Fidesz és a Podmaniczky Mozgalom támogatta, hogy a főpolgármester hívja vissza az öt vezetőt, köztük Walter Katalint. Ameddig nem lesznek meg a nyílt pályázaton kiválasztott új vezetők, addig csak megbízási szerződéssel foglalkoztatnák őket. Karácsony azt ígérte, hogy nem fogja visszahívni a jelenlegi cégvezetőket, hiába kéri erre a közgyűlés többsége. „A főpolgármester nem fogja megtenni, nem őrült meg. Hiába mutatja ezt a közgyűlési hangulat.” Vitézy Dávid szerint ugyanakkor Karácsonynak figyelembe kellene vennie a közgyűlés döntését.

„Rosszul érintett. Erről a kérdésről egy csomagban szavaztak, és szerintem a képviselők nem is tudják, hogy az ilyen lépések milyen hatással vannak a BKK mindennapi működésére, mert így nagyon nehéz a cég stabilitását és normális működését fenntartani, új munkavállalókat felvenni” – mondta a bizalmi szavazásról Walter Katalin a Magyar Hangnak.

Az interjúban megkérdezték tőle, hogy ismét beadná-e a jelentkezését a BKK vezérigazgatói posztjára, ha harmadjára is újraindulna a pályáztatási folyamat. „Most először tartok ott, hogy nem tudom, át kéne gondolnom. Attól függ, lesz-e olyan munkakörnyezet, ahol még érdemben lehet dolgozni, mert az állandó politikai csatározások közepette ez ellehetetlenül” – fogalmazott Walter, akinek Karácsony Gergely múlt pénteken még Facebookon gratulált, miután elnyerte a Menedzserszövetség Innovációs Különdíját. „Hónapok óta azt halljuk, hogy a fővárosi cégek élére szakmailag elismert menedzserek kellenek. Hát, mutatok is egyet, akit az európai szakmai szervezet és a hazai menedzserszövetség is elismer: Dr. Walter Katalin” – írta a főpolgármester Facebookon.

(Telex nyomán)