A Magyar Jelen tárta fel, hogy a rendőrség őrizetbe vette a Budapesti Javítóintézet igazgatóját, illetve a rendészeti vezető-helyettesi beosztásban dolgozó nőt, mert az információk szerint szexuális jellegű bűncselekményben lehetnek érintettek. Ez az eset is rávilágít, hogy az intézményekben felnövő gyerekeket hatékonyabban kell védeni, azonban a Mi Hazánk ezt célzó javaslatait leszavazta a Fidesz az Országgyűlésben, írja Fb-bejegyzésében Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, alább a folytatás. 

A kegyelmi botrány után csak látszatintézkedések történtek, a gyermekvédelem továbbra is üres frázis a kormány részéről, hiszen nemhogy az intézmények állapota vagy a dolgozók megbecsülése nem javult, de még az intézményekben felnövő gyerekek kiemelt büntetőjogi védelmét sem támogatták a kormánypártok, amit szintén kezdeményezett a Mi Hazánk. 

A konkrét ügyben is teljes átláthatóságot várunk el a nyomozó hatóságoktól, és azt, hogy alaposan vizsgálják ki az ügyet, bárki is érintett abban. Érthetetlen például, hogy hét hónap leforgása alatt nem sikerült még csak kihallgatni sem Lakatos Márkot, akinek a neve szintén felmerült hasonló esetekben. 

A Mi Hazánk szerint szükség van arra, hogy a rendőrségen belül felálljon egy kifejezetten a pedofil jellegű bűncselekmények üldözésére specializálódott részleg korlátlan erőforrásokkal (a Fidesz ezt is leszavazta), és a kémiai kasztrálást is be kell vezetni, ahogy a napokban olvashattuk, most már az Egyesült Királyságban is erre az útra lépnek.