Drámai hangvételű rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester a kormányzat által kivetett szolidaritási hozzájárulás miatt, írja a 24.

„Szerdán 13 milliárd forintot inkasszálna a Magyar Államkincstár a főváros számlájáról. Ha ez bekövetkezik, akkor Budapest működésképtelenné válik. Ezért azonnali jogvédelmet kérünk a bíróságtól” – jelentette be Karácsony, aki hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a fővárost érintő kormányzati megszorítások ellentétesek az Alaptörvénnyel, és ennek alapján törvénytelenül inkasszáltak korábban a főváros számlájáról 28 milliárd forintot. „Magyarország kormánya nem fogadta el az Alkotmánybíróság döntését, így továbbra is perben állunk” – magyarázta a helyzetet Karácsony. Összesen 51 milliárd forint a tét.

Hogy pontosan mit jelent a működésképtelenség, az a későbbiekben fog kiderülni, de Karácsony szerint két dolgot meg kell most tenni. „Az egyik az, hogy a fővárosi munkavállalókat képviselő szakszervezeteket össze fogom hívni az elkövetkező napokban, hogy közösen mérjük fel azt, egy ilyen bírósági döntés milyen mértékben veszélyezteti a budapesti közszolgáltatásokat és természetesen azoknak a munkahelyét is, akik ezekben a közkutatásokban dolgoznak. A másik pedig, hogy felkérem a BKK vezetését, hogy dolgozzanak ki vészforgatókönyvet arra az esetre, hogyha a bírósági pert elveszítenénk, és nézzék meg azt, hogy milyen mértékben kellene visszafognunk a közösségi közlekedési kapacitást annak érdekében, hogy az állam alkotmányellenes sarcát ki tudjuk fizetni” – jelentette ki a főpolgármester, aki hangsúlyozta, ebből nem az következik, hogy meg is kell tenni ezeket a lépéseket.

Később, kérdésre válaszolva azt felelte, hogy az állam inkasszója azzal járhat, hogy kénytelenek lehetnek megfelezni a közösségi közlekedés kapacitásait.

Hogy mennyire abszurd a helyzet, azt Karácsony így festette le: „A főváros lassan többet költ az állam finanszírozására, mint a legfontosabb közszolgáltatásaira”.