Horváth László drogügyi kormánybiztos és hevesi országgyűlési képviselő is posztolt a miniszterelnök Harcosok Klubja nevű rendezvényéről, kommentben pedig egy szelfit is közzétett - írta a 444.

A képen a mögötte lévő sorban baloldalon Ivády Zsolt, Ivád polgármestere ül. Mellette a telefonját nézi Eged István pétervásárai polgármester.

Mellettük pétervásárai férfiak ülnek, a kép jobb szélén pedig S. Tamás György látható a válogatott közönségben. Ő Ivádon él, és 2016-ban jogerősen elítélték egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyerek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt. Úgy tudják, börtönben is ült emiatt.



Fotó: Horváth Laci/Facebook

Orbán a harcosok klubjának nyitórendezvényén kiadta a jelszót: a digitális térben is a Fidesznek kell lenni a legerősebbnek. Azt akarja, hogy januárra százezer digitális harcosa legyen. Jó hírnek nevezte Gyurcsány és a Momentum bukását, Magyar Pétert azonban nem is nevezte nevén.

Frissítés: nem kívánatos - de csak azért, mert hír lett belőle

A botrány kirobbanása után Horváth László Laci a Facebook-oldalán reagált az esetre: „Ha a mai sajtóhír igaz, akkor ez a személy nem kívánatos a soraink között” – írta a fideszes politikus.

2. frissítés: a kép kitakarás nélkül:




Fejlemények:

- Kilép a Fideszből a pedofilfotós ügy miatt az ivádi polgármester, hogy így segítsen nekik

- Mutatjuk Smolek Tamás Györgyöt, az Orbánék körében feltűnt "harcos" pedofilt