„Megpróbáljuk értelmezni a döntést. Azt gondoljuk, nem rajzolja át alapvetően a devizahitelesek helyzetét” – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke a hvg-nek az Európai Unió Bíróságának döntéséről.

Mint ismert, a múlt héten az Európai Bíróságon dr. Marczingós László ügyvéd pert nyert, amely ítélet teljesen átírhatja a devizahitelügyek eddigi értelmezését. A luxembourgi székhelyű bíróság döntése értelmében az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyam-különbözet összes terhét a pénzintézetnek kell viselnie. Az ítélet kulcsfontosságú a devizahitelesek szempontjából, tömeges perek indulhatnak, biztosítani kell a kártérítés lehetőségét, az eddigi bírói gyakorlatot pedig felül kell vizsgálni.

Csányi Sándor viszont azt nyilatkozta, hogy

ha az első információink szerint jól értjük, az európai bírósági döntés alapja az volt, hogy az adott ügyfelet nem tájékoztatták kellően a devizahitel kockázatairól. Mi igazolni tudjuk, hogy korrekten tájékoztattuk az ügyfeleinket. Emiatt nem számítok arra, hogy az OTP Bank esetében e döntésnek számottevő hatása lesz.

Beszélt arról is, hogy Lengyelországban viszont valóban nem rendezték el a devizahitelesek ügyét, „és ez óriási kockázatot jelent. Emiatt, annak ellenére, hogy lett volna lehetőségünk ott bankot vásárolni, amíg ebben nem látunk tisztán, nem merünk belevágni”.

(24)