Kedden reggel hiába várták az antifatámadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. Az ügyészség indítványát elfogadva várhatóan a jelenléte nélkül fog döntést hozni a Fővárosi Törvényszék.

Üresen maradt kedd reggel a Fővárosi Törvényszék földszinti tárgyalótermében a vádlottak padja, mivel Gabriele M. nem jelent meg az előkészítő ülésén. A vádirat szerint az olasz vádlott egy olyan szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet tagja volt, amely demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezte felvenni az ideológiai harcot "a militáns nemzetszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival".

A tagok célja az volt, hogy a kiválasztott áldozatokat az élet kioltására alkalmas különböző eszközökkel bántalmazzák azért, hogy a súlyos, életveszélyes sérülések és a váratlan támadások körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon a sértetteknek, amely "elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek".

Gabriele M. a szervezet ideológiai céljával azonosulva összehangolt támadásokban való részvétel miatt Budapestre utazott, és 2023 februárjában több bántalmazásban is részt vett. Az ügyészség a vádlottat háromrendbeli bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.

A mai napon lehetősége lett volna akár beismerni a bűncselekményeket, így az ő esetében akár ma, de legkésőbb júniusban ítéletet hozott volna a bíróság. Az ügyben eljáró dr. Sós József azonban már korábban jelezte, hogy Olaszország megtagadta a férfi kiadatását, mert "nem tartják megfelelőnek a magyar börtönviszonyokat". A továbbiakban így nélküle fogja lefolytatni a bíróság a tárgyalást, ahol már eddig is, csak egy vádlott maradt, aki minden egyes alkalommal a bíróság elé áll, a német Simeon Trux. Ilaria Salis EP-mandátumának a felfüggesztéséről még nem született döntés.

(Index nyomán)