Kamionok zajára riadtak Peresztegen csütörtök éjjel. Mint kiderült, az eredetileg kijelölt időpont előtt kezdték elszállítani a helyi telepre a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt leölt állatokat. A helyiek fellázadtak a teherautók láttán, több rendőri egységet is a helyszínre vezényeltek, de már katonák is segítenek a biztosításban, írja az Index.

Rendőrök gyűrűjében tartott rögtönzött tájékoztatót a Győr-Moson-Sopron vármegyei Pereszteg polgármestere a feldühödött helyieknek, miután csütörtök éjjel megérkeztek az első kamionok a település mellett lévő dögkúthoz a száj- és körömfájás vírussal fertőződött szarvasmarha- és sertéstetemekkel. Sellei Tamás korábban a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az illetékes hatóságok úgy döntöttek, a Pereszteg melletti ATEV-telepen földelik el a fertőzés miatt leölt állatokat, azonban erre később kellett volna sor kerülnie.

A településvezető szerint „sajnos nagyon is alkalmas” a telep, hogy dögkútként funkcionáljon. Miközben erről beszélt, a Facebookra felkerült videón jól hallhatóan dühös helyiek vágtak folyamatosan a szavába, válaszokat követelve, hogy mennyi tetemet terveznek elásni, mennyi kényszervágásra készülnek, és egyáltalán ki döntötte el, hogy Pereszteg legyen a célállomásuk a Rábapordányban megfertőződött állatoknak. Sellei Tamás próbálta nyugtatni a tüntető lakosokat, elárulta, ő maga is ideges és fél.

A felkorbácsolt hangulat azonban nem enyhült, a feszült helyzet miatt még több rendőrt kellett a helyszínre vezényelni. A péntek délelőtti felvételek már arról tanúskodnak, hogy mintegy harminc egyenruhás áll sorfalat az úton a helyiek előtt, miközben rendőrautós felvezetéssel érkeznek a telephelyre egymás után a tetemeket szállító teherautók. A helyszínre vezényelték a Készenléti Rendőrséget, de a Magyar Honvédség is nagy erőkkel van jelen.

Egy olvasó beszámolója szerint az egész úgy derült ki, hogy egy helyi lakosnak feltűnt, egyre több autó érkezik a környékre. Azt írta, a peresztegiek tudta nélkül kezdték meg a Rábapordányban leölt állatok szállítását, valamint a tetemek gödrének a kiásását.

Csütörtökön éjjel Barcza Attila térségi országgyűlési képviselő arról számolt be Facebook-oldalán, ő is sajnálja, hogy Pereszteg külterülete érintetté vált, de arra kérte a lakosságot, hogy fogadják el a hatóságok döntéseit. Hozzátette, a tetemeket szállító járművek hermetikusan zártak, és teljes fertőtlenítésen estek át, valamint az érintett telepet is kockázatmentesen alakították ki, ezért onnan nem szabadulhat ki a fertőzés.

Korábban írtuk: Megerősítve: újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

Kapcsolódó: Bábolna polgármestere felhívta a térség fideszes képviselőjét, és elmondta: szarrá tették a településüket