A Kalergi-terv című könyv a XX. század egyik legfontosabb politikai dokumentuma. Csakhogy egyáltalán nem ismert, hogy a kevert népességű Európa létrehozásának koncepciója nem Kalergi fejéből pattant ki, hanem egy szabadkőműves terv része. Ennek a hátteréről beszélt Fekete Rita műsorában Szakács Árpád.
Az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású, ám Magyarországon kevésbé ismert politikai dokumentuma látszólag egy fiatal gróf tollából született. Richard Coudenhove-Kalergi, az osztrák-japán származású arisztokrata még harmincéves sem volt, amikor egy olyan eszmerendszert vetett papírra, amelynek nyomai ma már egész Európában kitapinthatók.
Az úgynevezett Páneurópa koncepció – amely az Európai Unió előképe volt – nem csupán politikai integrációt ígért, hanem egy radikális társadalmi és kulturális átalakulást is, a kevert népességű Európa létrehozását.
Kalergi Gyakorlati idealizmus című műve – amely három tanulmány összeolvadásából született – nem rejti véka alá, hogy célja egy új, háborúmentes világ létrehozása, ahol az etnikai, nemzeti és vallási különbségek helyébe egy egységesített, “vérfrissített” emberi közösség lép. Az idealizmus leple mögött azonban egy olyan “társadalommérnökség” körvonalai rajzolódnak ki, amelynek hatásai jelenkorunkban már megkérdőjelezhetetlenül érzékelhetők. A dokumentum szerint az európai “fehér ember” elfáradt, és szüksége van egy genetikai és kulturális újrakeverésre.
A koncepció gyors nemzetközi elterjedése sem a véletlen műve volt. Kalergi szellemi felemelkedését egy jól szervezett szabadkőműves hálózat segítette, amelynek egyik legerősebb bécsi páholya – a Humanitas – már korán felfedezte benne az ideális szóvivőt. Ez a háttérhatalmi rendszer – amelyhez hasonlót a brit “titkos elit” is kiépített az első világháború előtti évtizedekben – pontosan tudta, hogyan kell kiválasztani, felépíteni és közvetíteni egy új világmodell eszméjét.
Egyáltalán nem ismert, hogy Kalergi gróf “kevert fajú” koncepciója nem saját kútfőből származik. A XIX. század végétől kezdve dokumentumok sokasága igazolja, hogy a szabadkőműves mozgalmak nem pusztán karitatív társaságok voltak, hanem aktív politikai-gazdasági hálózatok, amelyek saját sajtóval, pártokkal, sőt, kormányzati befolyással is rendelkeztek. A 1879-es belső szabadkőműves közlönyben megfogalmazott program világossá teszi: a cél nem kevesebb, mint a kereszténység teljes felszámolása, a nemzeti identitások eltörlése, és egy új “világpolgár” létrehozása – egyfajta modern, egyiptomi típusú kevert népesség, amely könnyen formálható, és nem rendelkezik gyökerekkel.
Mindezeken túl Kalergi koncepciójának rengeteg érdekes eleme van, ezek a kalergiterv.hu oldalon vannak összefoglalva. Sokak számára az egyik meghökkentő javaslat, hogy az új, kevert fajú európai népességet Kalergi szerint a zsidók kell hogy vezessék. Kalergi könyve a zsidóság felsőbbrendűségének, illetve az uralkodásra való alkalmasságának a bizonygatása is.
A héten Szakács Árpád az Ultrahang vendége is volt, ahol a 6. utánnyomásban megjelent A Titkos Elit című könyv kapcsán a múlt és a jelenkori folyamatok is napirendre kerültek. A beszélgetés fő témája a száj- és körömfájás-járványt érintő intézkedések voltak.