Alább a HVIM összefoglalója az eseményről.
Március utolsó hétvégéjén sikeresen lezajlott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra. Az előző években egy vezetett emléktúraként, idén azonban már teljesítménytúra formában emlékeztünk meg az 1945-ös eseményekre. Azonban a túrázók dolgát nemcsak a terep, hanem a szakadó eső is nehezítette.
Tavaly, hosszú évek után, újra nyilvánosan szerveztük meg a Szent Korona Emléktúrát, mely nagy sikert aratott a túrázók között. Ezután úgy döntöttünk, hogy továbbfejlesztjük a 20 éves eseményt, és 22, illetve 45 km hosszú teljesítménytúrát csinálunk belőle, ezzel több emberrel megismertetve a Szent Korona menekítésének történetét.
Így hát az esemény előtt fél évvel már lázas szervezésbe kezdtünk, hogy a rendezvény a lehető legnagyobb profizmus mellett valósuljon meg. Minden rendben is ment, egészen addig, amíg a túrát megelőző héten az időjárás-előrejelzés el nem kezdett baljós jeleket mutatni.
Ugyanis a rendezvény sikerét megnehezítette az egész napos esőzés. Emiatt sokan inkább az otthoni kényelmet választották, de mi úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére is megtartjuk a túrát. Hiszen a koronaőrök sem csak verőfényes napsütésben őrizték a Szent Koronát, hanem a legzordabb körülmények között, az életüket kockáztatva menekítették államiságunk legfontosabb jelképét.
És voltak olyan kitartó túrázók, akik az időjárás viszontagságai ellenére is sikeresen teljesítették a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Ők, akik nem futamodtak meg, a jelenkorunkban hatalmas példával jártak elöl a kitartásban, példamutatásban, és bebizonyították, hogy méltók a Hadak Útja túrasorozathoz. Könnyű túrázgatni kellemes időjárási körülmények között, amikor sem túl meleg, sem túl hideg nincs, nem esik sem a hó, sem az eső, sem a jég. Szemet kápráztató vadvirágok és hatalmas fenyők között nem kihívás kirándulni, bár a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra 22 km-es és 45 km-es távján lévő szintkülönbség ideális körülmények között is embert próbáló.
A monszunszerű esőzés felejthetetlenné tette a túrát: patakká duzzadt átfolyások, 5 perc alatti bőrig ázás volt jellemző az eseményre, ami körülményeket még a kiváló ellenőrzőpontok, és az ellátmány sem tudott feledtetni, csak némileg enyhíteni. A festői tájat sok helyen köd, pára és szakadó eső takarta.
Igazi légpróba volt ez: ki az, aki a teljesítménytúrázás kellemes oldala nélkül is végigmegy egy ilyen terepen? A Szent Korona fényének kellett itt beragyognia a szíveket, a hazaszeretetnek kellett fűtenie a testet. Más támaszték nem lehetett.
Habár mozgalmi harcunkat nem a külső visszacsatolásért csináljuk, mégis jól esik, ha egy-egy túrázó vagy szimpatizánsunk pozitívan értékeli valamely rendezvényünket. És a zord körülmények ellenére másnap meglepően sok pozitív visszajelzést kaptunk. Többen kiemelték, hogy az esőzés okozta nehézségek igazi kihívást jelentettek, aminek a legyőzésére jogosan büszkék.
Ezúton is még egyszer köszönjük mindenkinek, aki a rossz idő ellenére is eljött és teljesítette a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Emellett külön köszönet azoknak a szervezeteknek, akik ellenőrzőpontot biztosítottak, akik órákat álltak a szakadó esőben és a hidegben azért, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a Szent Koronát védő hősökről.
Képek: