Elutasították a feljelentést, melyet az ellen a II. kerületi tanár ellen tettek, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda arra hivatkozott, hogy a tankerület meghallgatta az érintetteket, ahol a tanár úgy nyilatkozott, hogy az elhangzottakat nem negatív értelemben mondta.



Pofára esett a száj- és körömfájás által amúgy is veszélyeztetett Vadai: nem sikerült meghurcoltatnia egy újabb embert - bár az állását már amúgy is elvesztette a tanár...

Korábban beszámoltunk róla, hogy hivatalos eljárás kezdődött annak a budapesti tanárnak az ügyében, aki a fenti megjegyzéssel illette egyik diákját. Az ügy egészen a legfőbb ügyészségig jutott, miután Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője március 13-án írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez az Index cikke alapján az esettel kapcsolatban. A magyargyűlölő képviselő március 28-án kapott választ, miszerint a feljelentést továbbították a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

Az ügy fejleményeivel kapcsolatban a DK-s képviselő szerdán kapott választ a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájától.

A határozat szerint pedig a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, a feljelentést elutasították.

A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 216. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdése szerint minősülő közösség tagja elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény – a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 381.§ (1) bekezdés a) pontja alapján elutasítom – áll a határozatban.

Az indoklás szerint a Közép-Budai Tankerületi Központ szakmai vezetője tájékoztatta a BRFK II. Kerületi Kapitányságot arról, hogy az érintett személyeket meghallgatta. A megbeszélésen elhangzottakról készült egy tájékoztató is, amelyet a határozatban is idéznek:

a teljes tanár-diák közötti kontextusból kiragadott, jelen ügy tárgyát képező mondat került vizsgálat alá, mely a teljes szövegkörnyezet ismeretében is félreértésre okot adó közlés volt. A tájékoztató alapján megállapítható, hogy a tanárnak nem állt szándékában negatív jelentéssel bíró megjegyzést tenni, illetve nem is így hangzott el a mondat.

A határozatban leírtak szerint ezek alapján kijelenthető, hogy a „bűncselekmény elkövetéséhez szükséges magatartás, illetve az elkövetői szándék is hiányzik”. A leírtak emellett „nélkülöznek minden olyan ténybeli feltételt”, amelyek kellő alapot szolgáltatnának a bűncselekmény megállapításához.

A - Zsindex szerint - antiszemita megjegyzés miatt az iskola vezetősége még az eset után kérdőre vonta a pedagógust, aki azonban nem értette, mi a probléma a kijelentésével, és semmiféle bocsánatkérésre nem volt hajlandó.

Az érintett gyermek anyja feljelentést akart tenni, ezért a megbeszélésen készült jegyzőkönyvet elküldték a tankerületnek, és kérték a tanár felfüggesztését. A következő egyeztetésre a történelemtanárt is meghívták, ő azonban már nem jelent meg, mivel – az érintett szülő elmondása szerint – azonnali hatállyal felmondott.

Korábban írtuk: RTL: korábban is zsidózott, sőt holokausztot is tagadott a TEV célkeresztjébe került történelemtanár