Bábolna hivatalos Facebook-oldalán kedd délután azt közölték: az önkormányzat a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Bábolna melletti területekre vihetik a száj- és körömfájás miatt leölt szarvasmarhák tetemeit.

Hivatalos tájékoztatást az illetékes hatóságoktól eddig nem kaptunk – írták, holott Nagy István agrárminiszter már kedd reggel közölte a választókerületéhez tartozó Jánossomorja polgármesterével, hogy nem ott temetik el a Szigetközben elpusztított szarvasmarha-állományt (ott tüntettek is ez ellen), majd a sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Bábolnára szállítják a dunakiliti és darnózseli telepekről a leölt állatokat.

A Komárom-Esztergom vármegyei városban a hírek hallatán rendkívüli testületi ülést hívtak össze, hogy megtudják, miért Bábolnát választották a hatóságok, hogyan védenék meg a lakosság egészségét, a gazdaságokat és a vízbázist, és miért nem tájékoztatták előzetesen a helyi önkormányzatot.

A testület határozatot fogadott el, melyben a város önkormányzata kinyilvánítja, hogy tudomása szerint a bábolnai állatihulla-lerakó megtelt, oda több, a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt elpusztult állatot vinni nem lehet, illetve nem tartja megfelelő helyszínnek Bábolnát a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt elpusztult állatok lerakójának, ugyanis

Megismétlik és tiltakoznak amiatt, hogy a tetemek Bábolnára szállításáról az önkormányzat semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott, a képviselő-testület tiltakozását fejezi ki a döntéshozók eljárásával szemben, jogi lépések és kártérítési eljárások megindítására fenntartják a jogot, valamint felhívják az illetékes szerveket, hogy keressenek a lakosságtól elzárt nem erdőterületet a leölt állati tetemek elhelyezésére Bábolna közigazgatási területén kívül.

Korábban a kisbajcsi szarvasmarha-telepről a száj- és körömfájásjárvány miatt megsemmisített állományt egy Bábolna melletti dögkúthoz szállították. Bábolnán már akkor többen kifogásolták, hogy a tetemeket ott, az ATEV Zrt. tulajdonában lévő, külterületi területen helyezik el.

(24 nyomán)