Huszonötmilliós luxusterepjárót kért magának Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere – írja a Szabad Európa.



Illusztráció: Németh Dóra / Szabad Európa

Horváth Attila független önkormányzati képviselő a lapnak arról beszélt, hogy:

A polgármester azt mondta, hogy a négyéves Volkswagen Arteonját le kell cserélni egy VW Touaregre, ami háromezres benzines V6-os motorral van felszerelve. Kérdeztem tőle, hogy mi szükség van erre, hiszen a négy éve neki vásárolt autó is épp csak bejáratós, nagyjából százezer kilométer van benne. Ezt azzal hárította el, hogy ez az autó kezd sokat veszíteni az értékéből, neki szüksége van arra, hogy lecseréljék, mert nehéz kiszállni belőle.

A polgármester előterjesztéséből kiderül: négyéves szolgálati autóját – amelyet akkori áron tizenötmillióért vásároltak adófizetői pénzből – most tízmillióért számítja be egy cég. Hozzácsapnak egy Opel Zafirát másfél millióért, így a polgármester által kinézett luxusterepjáróra már csak bruttó tizenhárom és fél milliót kell kifizetnie a városnak.



Fotó: Báthory Róbert / Szabad Európa

A kisvárdai önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelete kimondja: a polgármester saját hatáskörében nettó tizenötmillió forintig gyakorolhatja a forrásfelhasználást. Mivel az autó ennél jóval többe kerül, ezért a képviselő-testületnek kellett szavaznia az új luxusautóról.

Horváth Attila és a MIÉP-es Perdiák János sem szavazta meg az előterjesztést, de a kisvárdai önkormányzat többségében Fidesz–KDNP-s képviselőivel együtt szavazott az új luxusterepjáróra a DK önkormányzati képviselője, Sárosy Zoltán is.

A lap cikke szerint egyébként a polgármester egy saroknyira lakik a munkahelyétől, az autó mellé sofőr is jár.

Leleszi Tibor polgármester két munkanappal azután szavaztatta meg magának a luxusterepjárót, hogy Lázár János miniszter a kisvárdai utcafórumán arról beszélt:

Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre.

(24)

Korábban írtuk: Rogánné 30-60 milliós táskával és ékszerekkel tolja a Lázár által - szavakban - elítélt "luxizást"