Két óra alatt eldőlt, hogy mi legyen a neve Orbán Viktor zebrájának. A miniszerelnök hétfő délután a Fővárosi Állat- és Növénykerttől kért levélben segítséget, hogy örökbe fogadhasson egyet. A miniszterelnök ezzel az ellenzék azon vádjaira reagált, amelyek szerint Orbán Viktornak „a házi szafarijában” zebrák nevelkednek, írja az Index.
Reméljük, a második zebra Kis Grófó nevét viseli majd...
Gáspár Győző, aki saját elmondása szerint „a zebrák első számú rajongója”, be is jelentkezett, hogy ő legyen a zebra „keresztapja”. Az „örökbefogadási ünnepségre” pedig felajánlott a miniszterelnöknek egy zebramintás kabátot, sapkát, és még egy zebramintás kistakarót is. Majd hozzátette, hogy szeretné, ha az ő neve lenne a befutó, és Győzike lehetne az állat neve.
Nem sokkal később a miniszterelnök válaszolt Gáspár Győző bejegyzésére:
– Kedves Győző, ajánlat elfogadva! – írta. Majd hozzátette, hogy szól, amint meglesz a zebrája.
Vessző, vagy kérdő-, esetleg felkiáltójel? Nem mindegy, more?
Frissítés: a következő kérdés az lesz: Melyik zebrát nevezzük át Győzikére egy rendelettel?
Ugyanis, mint kiderült, már van nevük: