Véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök erről az Ukrajnáról szóló, rendkívüli uniós csúcstalálkozó után beszélt újságíróknak csütörtök éjjel Brüsszelben.
Orbán Viktor hangsúlyozta: komolyan újra "elő kell vennünk" Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni.
Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.
Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták: gyorsan és egyszerűen. "Aztán meglátjuk" - tette hozzá.
A kormányfő kifejtette továbbá, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere. "Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben" - fogalmazott.
A miniszterelnök úgy értékelt: az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki.
Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy a saját hadseregeinket megerősítsük.
Közölte, a tagállamok vezetői áttekintették az ukrajnai katonai helyzetet, mellyel kapcsolatban elmondta, a 27 tagállamból 26-an amellett érveltek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút.
Magyarország a béke oldalán maradt - húzta alá. "Mi azt mondtuk, hogy nem a háborút kell folytatni, hanem a lehető legnagyobb erővel és energiával támogatni kell az Amerikai Egyesült Államok elnökét a béketárgyalásai sikerességében. Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk, és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását" - fogalmazott.
Jelezte: a 26 tagállam elfogadott egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról és arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni, hogy még tovább tudjon harcolni. Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert a "mi béke melletti álláspontunkkal teljesen ellentétben állt" - tette hozzá Orbán Viktor.
Frissítés: "Ukrajna uniós tagságával tönkremenne az európai és a magyar gazdaság"
Ukrajna európai uniós tagsága ma azt jelentené, hogy az európai és benne a magyar gazdaság is tönkremegy, ezért az erről szóló döntést el kell tolni - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójából sugárzott interjúban a csütörtöki EU-csúcsról szólva azt mondta: most Európában egy olyan koncepció kerekedik fölül, amely úgy akarja támogatni Ukrajnát, hogy közben tönkreteszi gazdaságilag Európát. Hozzátette: "szép dolog a segítség", és az ukránoknak szükségük is van rá, de úgy nem lehet őket megsegíteni, hogy "közben mi tönkremegyünk".
Úgy értékelt: ezt a folyamatot időben meg kell állítani, mert jelenleg erről felelősen dönteni nem lehet. Hangsúlyozta: Ukrajna akkor lehet csak az Európai Unió a tagja, ha minden tagállam támogatja ezt.
A kormányfő megerősítette, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szeretne "tető alá hozni" egy véleménynyilvánító szavazást erről a témáról Magyarországon.
(MTI)