Harmadik nekifutásra sem sikerült elkezdeni a kiskorúak megrontásával vádolt egykori jiu-jitsu edző, Fekete Márton büntetőügyének tárgyalását, ugyanis ismét beteget jelentett a IV. és XV. Kerületi Bíróság bírája. Már a vádemelést is kilenc hónapos késedelemmel nyújtotta be az ügyészség, az újpesti bíróság előtt azonban közel egy éve van már az ügy, de még mindig nem történik semmi. A gyermekeket megrontó vádlottat hatalmas sajtóérdeklődés és az áldozatok várták a bíróság épületében, de öt perc elteltével ismét szabadlábon távozhatott. Újpest történelmének legnagyobb pedofilbotrányának lezárására - úgy néz ki - még sokat kell várni.




A most 53 éves Fekete Márton újpesti jiu-jitsu edző az - akkor még - fideszes vezetésű Újpesti Önkormányzattól kapott edzőtermében, valamint az újpesti Halassy Olivér Uszodában alakított ki homoszexuális kapcsolatot a rábízott 15-17 éves fiúkkal mintegy húsz éven át. Ennek ellenére a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség mindössze 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat ellene. A vádirat lényege szerint a férfi edzőként és masszőrként került kapcsolatba egy 14 és egy 15 éves fiúval, majd miután a felügyeletére bízott kiskorúak bizalmába férkőzött, éveken keresztül szexuális viszonyt folytatott velük. Ráhatására a kiskorúak mással is szexuális kapcsolatba kerültek. Emellett a vádlott alkoholfogyasztásra is rávette a fiúkat, és alkalmanként együtt italozott velük. Mindezekkel a férfi veszélyeztette a kiskorú fiúk értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését. Fekete Márton többi áldozata azonban nem remélhet igazságtételt, ugyanis az ügyészség vádat sem emelt az ő ügyükben, részben az időmúlás és az elévülés, részben a megalapozottság és a bizonyítottság hiánya miatt.

A pedofil jiu-jitsu edző a nyomozás során a bűnösségét nem ismerte be, arra hivatkozott, hogy a fiúk beleegyeztek a szexuális együttlétbe.




A kerületi ügyészség a vádlott ellen 2 év 6 hónapnyi végrehajtandó börtönbüntetésre tett indítványt. Ennek az ügynek lett volna most az előkészítő tárgyalása, ahol a vádlott nyilatkozhatott volna arról, hogy elfogadja-e az ügyészi indítványt - ebben az esetben az ügy rögtön véget is ért volna, a 2 év 6 hónap büntetés letöltését néhány hét múlva megkezdhette volna, majd - kedvezménnyel együtt - alig több mint másfél év múlva már szabadulhatott is volna. Azonban a tárgyalás immár harmadjára is elmaradt: az első, tavaly júliusra kitűzött tárgyalásra Fekete Márton nem jelent meg (arra hivatkozott, hogy magas a vérnyomása és fáj a feje), ezt követően tavaly novemberben a bíró betegsége miatt maradt el a tárgyalás, ahogy ezúttal is.

A tárgyaláson jelen volt az M1 Híradó, a Kékfény, az Index, a Blikk, a Magyar Jelen és a Kuruc.info tudósítója is, azonban nagyon hamar véget ért az ülés, miután egy helyettesítő bíró közölte a vádlottal és a megjelentekkel, hogy a tárgyalás a bírónő újbóli betegsége miatt ismét elmarad. Új határnapot azonban nem tűzött ki a bíróság, így újabb hónapok fognak eltelni úgy, hogy az áldozatok nem tudják lezárni magukban a velük történt szörnyűségeket.




Fekete Márton a tárgyalásról ismét szabadlábon távozhatott, hiszen az ügyészségben korábban fel sem merült, hogy kezdeményezze letartóztatását. A bíróság folyosóján még megpróbált kezet nyújtani egyik egykori áldozatának is, aki azonban nem fogadta azt. A homoszexuális pedofil újságírói kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, és sietősen távozott a bíróság épületéből. Jelenleg egyébként Szurdokpüspökiben él, a József Attila utca 31. szám alatt.

Kínos a csend az önkormányzat és a helyi média részéről

Beszédes az Újpesti Önkormányzat és annak kézi vezérlésű helyi sajtójának a hallgatása is az ügyben. Fekete Márton nem csak egy edzőtermet kapott az - akkor még - Wintermantel Zsolt vezette fideszes újpesti önkormányzattól 2014-ben, de mellé még egy kedvezményes bérleti díjú szociális bérlakást is, melyben egészen 2023-ig, az ügy kirobbanásáig (sőt még azt követően fél évig) lakhatott. Sőt, a helyi Újpest TV ünnepelt sztárja is volt egy időben, ahová rendszeresen hívták meg alákérdezős műsorokba dicsőíteni őt és "forradalmi" edzésmódszereit. A helyi fideszesek természetesen nem tudtak arról, hogy Fekete Márton pedofil hajlamú és gyerekeket fog megerőszakolni a tőlük kapott önkormányzati ingatlanokban, azzal azonban tisztában voltak, hogy a jiujitsu edző homoszexuális. Persze ez nem érdekelte őket, bizonyára úgy voltak vele, hogy mi baj lehet belőle; attól, hogy homokos, még lehet jó edző...




Az újpesti pedofilügy azonban nem csak a helyi Fideszt, hanem a helyi - most már - balliberális vezetést is megtépázta, hiszen utóbbiak sem voltak hajlandók érdemben foglalkozni az ügy kivizsgálásával, és nem követték meg az áldozatokat sem. Nem voltak hajlandók megmagyarázni, hogyan fordulhatott elő, hogy egy homokos pedofil húsz éven át fajtalankodhatott gyerekekkel újpesti önkormányzati ingatlanokban és az újpesti önkormányzat tulajdonában álló uszodában. Déri Tibor korábbi és Trippon Norbert jelenlegi DK-s polgármester sem volt hajlandó az áldozatokkal felvenni a kapcsolatot, és még jelképes elégtételt sem kívántak nyújtani nekik.

A városi újság (az Újpesti Napló és az Újpest Média), ahogy eddig sem, úgy a mostani tárgyalásról sem tudósított, mindmáig egyetlen betűt sem szentelt a homokos pedofil gyalázatos tetteinek. Sőt, az Újpesti Sajtó Kft jelenlegi ügyvezetője, Németh-Kiss Diána - feltehetően a városházáról érkező politikai utasításra - megtiltotta a helyi újság munkatársainak, hogy tudósítsanak a tárgyalásról és beszámoljanak az ügyről. Arra a kérdésre pedig hetek óta nem hajlandó válaszolni Németh-Kiss Diána, hogy ő szerezte-e meg Fekete Márton egykori káposztásmegyeri edzőtermét az önkormányzattól a Megyeri út 205/b épület földszintjén, ahol jelenleg üzlettársával működtet vállalkozást. Valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy az újpesti önkormányzati média továbbra is mélyen hallgat az üggyel kapcsolatban.

Szabó Balázs

Videó a homokos pedofilról, ahogy kezet nyújt egykori áldozatának, majd távozik a bíróságról:

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Ezúttal egy fővárosi karateedzőről derült ki, hogy fiatal fiúkat tart szexrabszolgának - ő az