A Miskolci Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két fiatalkorú férfi ellen, akik a vád szerint a buszmegállóban megvertek egy ismeretlen férfit, majd azt a személyt is bántalmazták, aki látta a cselekményt, és rákérdezett az okára.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak 2024. július közepén az éjszakai órákban Miskolcon egy buszmegállóban várakozó, általuk ismeretlen férfiba belekötöttek, majd mindketten megütötték ötször-hatszor ököllel, földre kerülésekor megrugdosták, 8 napon belüli gyógytartamú sérüléseket okozva neki.

A cselekményt közeli lakásából látta egy másik férfi, aki kiment a buszmegállóba, hogy megnézze, mi történt az általa látásból ismert sértettel. A férfi a vádlottak után ment, egy útkereszteződésben utolérte őket, és megkérdezte, miért verekedtek. A vádlottak rögtön agresszíven reagáltak, felszólították, hogy távozzon, mire a férfi félelmében elkezdett szaladni, de utolérték, egyikük nagy erővel kirúgta a lábát, amitől földre zuhant, és ekkor mind a két vádlott belerúgott. A bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül azzal szemben, aki ellen más büntetőeljárás is folyamatban van, közérdekű munka büntetést, míg vádlott-társával szemben próbára bocsátást indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével - közölték honlapjukon.