Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 IV. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült.

2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második becslés nyers volumenindexe nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott negyedik negyedévi index 0,1 százalékponttal alacsonyabb lett az első becsléshez képest - tette hozzá a KSH.

A termelési oldalon az ipar teljesítménye 1,6, azon belül a feldolgozóiparé 3,5 százalékkal visszaesett az előző év negyedik negyedévihez képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű gyártása és a villamos berendezés gyártása járult hozzá a csökkenéshez, illetve a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása és a kokszgyártás és kőolaj-feldolgozás fékezte leginkább az ipar visszaesését. Az építőipar hozzáadott értéke 3,1, a mezőgazdaságé 13,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 2,1 százalékkal nőtt. A legnagyobb növekedés (6,4 százalék) a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ágban következett be.

A GDP 2024. negyedik negyedévi 0,4 százalékos növekedését a szolgáltatások bővülése 1,3 százalékponttal segítette elő. Az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye egyaránt 0,4, az építőiparé 0,2 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,8 százalékkal nagyobb lett.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 6,2 százalékkal csökkent. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1 százalékkal bővült.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,6 százalékkal nőtt - közölte a jelentés.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a negyedik negyedévben 10,8 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké csökkent.

A bruttó felhalmozás 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a negyedik negyedévben összességében 1,2 százalékkal nőtt.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 786 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (2,0 százalék) csökkent, mint az importé (1,3 százalék).

A bruttó hazai termék 2024. negyedik negyedévi, 0,4 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 1,8 százalékponttal járult hozzá, miközben a bruttó felhalmozás 0,9 százalékponttal lassította. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,5 százalékponttal fékezte a gazdasági teljesítményt.

Az előző negyedévhez képest a tavalyi negyedik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal nőtt. A termelési oldalon a mezőgazdaság és a szolgáltatások teljesítménye egyaránt 1,0, az építőiparé 0,4 százalékkal nőtt. Az ipar teljesítménye 1,2 százalékkal csökkent. A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 1,6 százalékkal nagyobb lett, míg a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatásoké és a közösségi fogyasztásé 0,1 és 1,2 százalékkal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,6 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az import és az export volumene összességében alacsonyabb lett (2,6, illetve 1,9 százalékkal).

2024-ben az előző évhez képest az első becslés szerint a GDP értéke folyó áron 81 148 milliárd forint volt, volumene 0,5 százalékkal nőtt. A naptárhatással kiigazított adatok alapján a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 0,6 százalékkal növekedett.

A termelési oldalon a szolgáltatások hozzáadott értéke 2,1 százalékkal nőtt, miközben az építőiparé 0,6, az iparé 3,0, a mezőgazdaságé 10,4 százalékkal kisebb lett. A GDP volumenét a szolgáltatások teljesítménye 1,1 százalékponttal növelte, az építőiparé érdemben nem befolyásolta, a mezőgazdaságé 0,3, az iparé pedig 0,6 százalékponttal mérsékelte.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal bővült, míg a közösségi fogyasztás 5,8 százalékkal csökkent, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás volumene 2,6 százalékkal nőtt. A bruttó felhalmozás 6,1, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 11,3 százalékkal visszaesett. Az export volumene 2,8, az importé 3,3 százalékkal csökkent - derül ki a KSH jelentéséből.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 1,8, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,2 százalékponttal járult hozzá a bruttó hazai termék 0,5 százalékos emelkedéséhez, míg a bruttó felhalmozás 1,5 százalékponttal lassította a gazdaság teljesítményét.

A hazai fogyasztási kiadások volumene 4,6 százalékkal bővült. Tartósság szerinti csoportbontásban minden csoportban nőtt a volumen: a tartós termékek esetén 7,4 százalékkal, a féltartós termékeknél 3,2 , a nem tartós termékeknél 4,3 és a szolgáltatások körében 4,7 százalékkal.

(MTI)