Újabb részleteket tudott meg a 24.hu annak a katolikus iskolában tanító pedagógusnak az ügyében, akit néhány nappal ezelőtt tartóztatott le a Zalaegerszegi Járásbíróság szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt.
A Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola (forrás: Google Térkép)
Információjuk szerint a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működő Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola tanára partit rendezett a nyolcadikos diákoknak, majd úgy intézte a dolgokat, hogy kettesben maradhasson az egyik fiúval.
– A gyanúsított 2025. február 15-én úgynevezett »pizsamapartit« rendezett az iskola nyolcadikos diákjainak. A rendezvényen a gyanúsított felügyelete alatt mintegy nyolc diák tartózkodott, köztük a sértett fiú is. A gyanúsított úgy intézte, hogy a nevelése és felügyelete alatt álló kiskorú a tornacsarnok külön légterű előterében vele egy helyiségben feküdjön le aludni, és a fekhelyét is az ő fekhelye közelében helyezte el – mondta a lapnak Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, hozzátéve, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában ennél több felvilágosítás nem adható, de ha vádemelésre kerül sor, akkor várhatóan közleményt adnak majd ki az ügyben.
Az újabb pedofilügyre úgy derült fény, hogy február 15-én az egyik szülő felhívta telefonon az intézmény vezetőjét azzal kapcsolatban, hogy az egyik civil pedagógus szexuálisan zaklatta a gyermekét. Ezután az intézményvezető és a főegyházmegye képviselője előtt megtörtént a gyermek és a szülő hivatalos meghallgatása, melynek alkalmával ők jegyzőkönyvbe mondva erősítették meg a korábban jelzett bántalmazás megtörténtét. Az intézmény vezetője ezután bejelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon, majd azonnali hatállyal felfüggesztette a civil pedagógust a munkavégzés alól.
Az ügyész elmondta, hogy a férfi megalapozott gyanú szerint szexuális erőszak bűntettét követte el, amely 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Hozzátette, hogy a férfi részbeni beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során.
Mivel a nagy súlyú joghátránnyal fenyegetettség, illetve a cselekményt övező társadalmi megítélés a gyanúsítottat arra ösztönözheti, hogy kivonja magát a büntetőeljárás és a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ezért a bíróság a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a pedagógus letartóztatását. A tanár és védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős.