Teljes feldolgozottságnál 75,4 százalékot szerzett a pápai időközi választáson a Közösen Pápáért jelöltje, Kerti Györgyi, miközben a fideszes Heizer Zoltánné csak a szavazatok 24,6 százalékát szerezte meg. A részvétel kifejezetten magas volt.

Gyurcsány Ferenc és Kövér László Veszprém megyei szülővárosában azért tartanak időközit, mert a polgármester lemondott az egyéniben szerzett mandátumáról. Ez azért fordulhatott elő, mert a rendszerváltás óta ugyan először választottak baloldali polgármestert a pápaiak, de a DK-s Grőber Attilának nem lett többsége a testületben. Az időközi tétje tehát az volt, hogy lesz-e többsége az ellenzéknek.

A mostani választáson még nagyobb arányban győzött az ellenzéki jelölt, mint korábban maga a polgármester. Egyébként a választást el lehetett volna kerülni, de a főispán úgy döntött, hogy hiába nyert a polgármester egyéniben is, a testületben csak egyetlen szavazata lehetett, írja a 24.