Leszavazta a parlament az újságírók lefejeléséről is hírhedt, vegytiszta gengszter Veres János elvtársat. Sajnos ettől még lop és uralkodik tovább.

A parlamenti képviselők többsége elégedetlen volt a szabolcsi maffiafőnökből az országos keresztapák klubjáig jutott kpénzügyminiszter válaszával, amelyet Veres János Katona Kálmán interpellációjára adott hétfőn. A Ház 183 igen szavazattal, 185 ellenében utasította el a minisztert. Az SZDSZ-frakció is nemmel szavazott. Regnálása óta ötödik alkalommal szavazta le a parlament a kisebbségi szocialista kormány egyik tagját.

 

Katona Kálmán (MDF) arra volt kíváncsi, hogy képes-e a kormány az állami tulajdonú víziközműveket a jelentőségüknek megfelelően kezelni. A képviselő interpellációjában utalt arra, hogy nemrégiben azt az ígéretet kapta a kormánytól, lesz víziközműtörvény. Ennek ellenére, mint hangsúlyozta, a mai napig nem került a Ház elé ilyen jogszabálytervezet, és nem is szerepel az Országgyűlés őszi törvényalkotási programjában. Katona Kálmán hangsúlyozta: mindemellett gőzerővel zajlik a víziközművek ügyében a privatizáció előkészítése.

Veres János válaszában azt mondta: a várt törvényjavaslatot hamarosan benyújtják, a regionális víziközműveket pedig csak akkor vonják be az Új Tulajdonosi Programba, ha bevonásukat megfelelően elő tudják készíteni.

(FH nyomán)