A közmédia a repülőtéren várt arra, hogy a Tisza Párt Strasbourgból hazatérő elnökét megkérdezhesse: vásárolt-e a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló Opus-részvényeket. A Magyar Péter és az M1 riportere közötti szóváltás személyeskedésbe torkollott, de konkrét válaszok is elhangzottak - írja az Index.

Az ügy előzménye, hogy egy sajtónak kiszivárogtatott hangfelvételen Vogel Evelin, a Tisza Párt elnökének volt barátnője arról beszélt, Magyar Péter 90 millió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdei információk segítségével keresett, amelyekről „nem kellett volna tudnia”.




Legutóbbi Partizán-interjújában is előkerült a bennfentes kereskedelem kérdése, Magyar Péter azt mondta, hogy voltak és vannak részvényei, azonban nem követett el bűncselekményt. (Az interjú miatt egyébként elemzői kritikákat is kapott a Tisza Párt elnöke, aki azonban ezeket személyes támadásnak vette.)

Csütörtökön az Index számolt be saját információi alapján arról, hogy Magyar Péter bennfentes kereskedelmet követhetett el. A Tisza Párt elnöke közölte:

soha nem követett el bűncselekményt, és az ügyben sajtó-helyreigazítási pert indít, illetve büntetőfeljelentést tesz.

Az üggyel összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatta Vogel Evelint, a Magyar Nemzeti Bank pedig elismerte: piacfelügyeleti vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy kiderüljön, történt-e bennfentes kereskedelem.

„Önök ócska propagandisták”

Csütörtökön az M1 riportere már a repülőtéren várta kérdéseivel a Tisza Párt elnökét, aki megismételte: soha nem követett el bűncselekményt.

M1: Vett Opus-részvényeket vagy nem vett Opus-részvényeket?

Magyar Péter: Mi a jelentősége, hogy vett-e egy szabad ember Opus-részvényt? Viszontlátásra.

[…]

M1: Nem válaszolt a kérdésre, mert a kérdés az volt, hogy vett-e valaha Opus-részvényeket a tőzsdén?

Magyar Péter: Miért ne vehettem volna Opus-részvényt?

M1: […] Mikor vett Opus-részvényeket? Azt elárulja a magyar embereknek?

Magyar Péter: Nem, mert semmi közük a magyar embereknek, hogy én magánemberként tíz éve mit csináltam, vagy öt éve. Ahogy én sem kérdezem meg öntől, hogy mit evett vacsorára tíz évvel ezelőtt, vagy hogy vett-e részvényt.

[…]

M1: Bocsánat, de ön egy sajtótájékoztatón sérelmezte korábban, hogy a sajtó nem kérdezte meg önt ezzel a témával kapcsolatban. Most itt vagyunk…

Magyar Péter: Ön nem sajtó. Önök ócska propagandisták.

M1: Ön most személyeskedik. Most itt vagyunk, kérdezzük az álláspontját. Mondja el az álláspontját.

Az M1 felvételén eközben az hallható, hogy Magyar Péter többször is propagandának nevezi a közmédiát (amit nyilván azért tesz, hogymeneküljön a kellemetlen kérdés elől, de a közmédiát a konkrét esettől függetlenül tényleg sikerült lezülleszteni - a szerk.), illetve „ócska propagandistának” a riportert, majd kérdésre, hogy miért tőzsdézik, azt válaszolja, azért, mert Magyarországon azt még lehet. A felvételt itt lehet megnézni.

Magyar Péter a Facebook-oldalán a közmédia riporterével való találkozásáról így számolt be:

Kis színes: pár perce leszálltam a budapesti reptéren a stuttgarti fapados gépről. Amikor kisétáltam egyedül a terminálból, letámadott a teljes propaganda. Miközben fiatalok és idősek együtt kiabálták, hogy árad a Tisza, az Orbán-janicsárok az út közepén álltak és többször majdnem balesetet okoztak. Félnek.