Viccből fenyegette bomba robbantásával iskoláját egy 13 éves tápiószelei fiú, akit egy nap alatt azonosítottak a rendőrök - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.
A fiú, aki a település általános iskolájának e-mail címére küldött levélben bomba robbantásával fenyegetőzött, meghallgatásán azt mondta: viccből csinálta, nem gondolta, hogy elhiszik - olvasható a rendőrségi honlapon.
Mint kiderült, hallotta, hogy korábban ilyeneket írtak iskoláknak, és "mindezek mellett, mivel nem jó tanuló, nem is szeret suliba járni".
A levelet az iskola dolgozói hétfőn reggel nyitották meg, és azonnal értesítették a rendőrséget. A Nagykátai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya ismeretlen tettes ellen, közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőeljárást indított.
A nyomozók alig 24 órán belül azonosították az iskola 4. osztályos diákját, aki a levelet küldte. A fiút meghallgatták, aki elismerte, hogy ő írta és ő küldte a levelet - írták.
(MTI)
Korábban írtuk:
- Divatba jött a bombafenyegetés: már egy tízéves gyerek is ezzel szórakozott a X. kerületben
- Úgy tűnik, nem iszlamisták álltak a tömeges iskolai bombafenyegetés mögött
- Ervinke 46 iskolának küldött bombafenyegetést - azt akarta, hogy féljenek
- Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött egy vicces kedvű bajai középiskolás