Nem először menekült el a magyar hatóságok elől az a moldáv férfi, aki január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott – tudta meg a Blikk. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült. A bulvárlap értesülései szerint a hajtóvadászat során beazonosított Tiganciuc Calin egy nemzetközi bűnözői csoportnak volt a tagja, és tavaly embercsempészés miatt már elítélték, ám azóta szabadon engedték.
„Az ön által kérdezett személy vonatkozásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi az ülésen beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. A letartóztatásban lévő vádlottat a járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett” – erősítette meg az információt írásban dr. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője. Ugyan az ítélet szerint a 23 éves férfit a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárta, mégis szabadulhatott.
– Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében kihirdetett veszélyhelyzeti szabályokról szóló 148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül dönt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Ha fennállnak a feltételek, az elítéltnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarország területét. Ehhez azonban semmilyen segítséget nem kap a hatóságoktól – magyarázta a lapnak az ügytől független dr. Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a bűnözőt mikor engedték ki a rácsok mögül, és azt sem, elhagyta-e az országot, de az biztos, hogy a kiutasítása miatt a baleset idején semmi keresnivalója nem volt Budapesten.
Piros lámpánál álló családi kocsit törte össze a moldáv bűnöző (fotó: BRFK)
A Blikk biztos forrásból megtudta, hogy a moldáv fiatalember egy nemzetközi bűnözői csoporthoz kapcsolódva, pénz reményében vállalta, hogy elősegíti külföldiek illegális határátlépését és Nyugat-Európába történő továbbszállítását. A fuvarhoz teletankolt kocsit és mobiltelefont is kapott. A felvett nepáli állampolgároknak a telefonjaikat ki kellett kapcsolniuk az utazás alatt, a szállító járműveket felvezető autó kísérte, a szervezet a tetten ért sofőr hatóság előli menekülését segítette. Az ítélet szerint a neki foglalt szállodai szobában, készenlétben állva várta, hogy hova és mikor kell indulnia utasaiért, a vele egy szinten álló sofőrökkel egyeztetett. Végül tavaly március 31-én 0 óra 37 perc körül lépett akcióba, de Nyíradonyban a járőrök ellenőrizni akarták.
„A megkülönböztető jelzést használó szolgálati gépkocsi jelzését figyelmen kívül hagyta, a helyszínről elmenekült. Ezt követően a járőrök megkezdték az üldözését, kis idő múlva a vádlott az M35-ös autópálya 23-as kilométerszelvényénél, az autópálya leállósávjában leállt, a gépkocsiból kiszállt, és ismeretlen helyre menekült. A hátrahagyott gépjárműben öt nepáli állampolgár tartózkodott, akik Magyarországon történő jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, őket a vádlott a korábban megkapott koordináta szerinti helyszínen vette fel. A vádlott tisztában volt azzal, hogy az öt külföldi személy Románia irányából jogosulatlanul lépte át Magyarország államhatárát, a tovább történő szállításukban anyagi ellenszolgáltatás végett segítséget nyújtott” – avatott be a részletekbe a bírósági szóvivő, dr. Dobó Dénes. A bűnözőt később, 2024. április 3-án Budapesten, a IX. kerületben fogták el a rendőrök.
Korábban írtuk: Súlyos balesetet okozó moldáv férfit keres a rendőrség