Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának álláspontja szerint Kiss László polgármester jogszerűen kapja a fizetését, mivel "jelenleg is munkát végez, az önkormányzat döntéseiért pedig felelősséggel tartozik".




Az önkormányzat az MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében Budapest főispánjának nyilatkozatára reagált. Közölték, hogy a kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben Kiss László - annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van - munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki jogszerűen, hivatalos úton, az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik.

Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését - vélekedtek.

Megjegyezték, furcsának tartják, hogy a kormányhivatal ilyen buzgó a jelenlegi polgármesterrel kapcsolatban, miközben néhány esztendővel ezelőtt Bús Balázs egykori polgármester önkormányzati képviselőként és a Nemzeti Kulturális Alap alelnökeként összeférhetetlenül egy éven keresztül vette fel párhuzamosan béreit, az összegeket mégsem fizettették vissza vele.

"Ezek után kénytelenek vagyunk politikai szándékot feltételezni Sára Botond mai Facebook-videójában bejelentett mondatai mögött. Elgondolkodtató ez azért is, mert mint köztisztviselő számára nem megengedett, nem etikus e tisztségében tetszelegve politikai játszmákba bonyolódnia. De utalnánk arra is, hogy az államapparátus nem volt ilyen elkötelezett, mikor a büntetőeljárás alá vont Völner Pál illetményének visszafizetéséről kellett volna ítélkeznie" - fogalmaztak a közleményben.

Hozzátették, Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete következő rendkívüli ülésén tárgyalni fogja a főispán törvényességi felhívását.

Korábban írtuk: Visszafizettetnék a börtönben ülő óbudai polgármesterrel a felvett fizetését

Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza – jelentette be Sára Botond, Budapest főispánja csütörtökön reggel a Facebook-oldalán.

A közzétett videóban a főispán úgy fogalmaz, hogy Kiss László, Budapest III. kerületének baloldali polgármestere tavaly nyár óta van előzetes letartóztatásban, mert a gyanúk szerint kenőpénzt fogadhatott el. Ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de fizetés sem jár neki. Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést – mondta.

Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza – jelentette ki.

Hozzátette: amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse.

(24)