A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kapcsolati tőkéjét kihasználva csapta be barátait és ismerőseit.

A vád lényege szerint a vádlott több négycsillagos szálloda séfjeként széles körű kapcsolatrendszerre tett szert. A férfi ismerőseit megnyerő modora mellett látszólagos nagyvilági élete – drága ruhák, nagyértékű, külföldi rendszámú autók, évi több nyaralás – is meggyőzte arról, hogy érdemes az általa felvázolt üzletekbe fektetni.

A vádlott azonban a költekező életmódja és a rossz üzleti döntései miatt már a kölcsönfelvételekkor tisztában volt azzal, hogy azokat nem, vagy csak részben fogja visszafizetni, valamint az ígért hozamot sem tudja teljesíteni. A terhelt ennek ellenére csalárd magatartását éveken át folytatta, újabb kölcsönöket vett fel, a végén már egyikből igyekezett kifizetni a másikat.

A férfi egyébként annyira meggyőző volt, hogy az egyik sértett több részletben 588 millió forintot magánszemélyként, míg cégén keresztül 878 millió forintot juttatott a terheltnek. A vádlott további hitelezői sem jártak jobban, valakit összességében 305 millió forinttal károsított meg, illetve volt olyan, akitől összesen 275 millió forintot csalt ki.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő terhelttel szemben börtönbüntetést, pénzbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, közölték honlapjukon.