Megtartották a Fővárosi Törvényszéken a zuglói parkolási botrányként elhíresült büntetőügy előkészítő tárgyalását, a korrupciós ügyben a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba volt zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen nyáron emelt vádat az ügyészség.
Horváth Csaba a vádlottak padján (fotó: Pozsonyi Zita)
A volt politikusokat befolyással üzérkedéssel és vesztegetéssel vádolják, a Blikk beszámolója szerint már az ülés elején felszólalt Horváth Csaba ügyvédje, mert szerinte a vádirat két ellentétes megállapítást is tartalmaz, és hiányzik a vádirat pontos leírása is. A lap szerint az ügyvéd azt mondta, ha a kért kiegészítés megtörtént, csak azután kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy Horváth Csabát felkészítse a vád elleni védekezésre.
Ezután az ügyész ismertette a vádiratot, miszerint Horváth Csaba, Tóth Csaba, Jelen Tamás, a zuglói Fidesz volt elnöke, Szellem Zoltán, Büki László, Baja Ferenc és Molnár Zsolt ellen korrupciós cselekmények miatt emeltek vádat, ezután összefoglalták a zuglói és az újbudai parkolási botrányt, aminek kulcsszereplője a BKV volt informatikai igazgatója, F. (azaz Fuzik) Zsolt – aki egyébként vádalkut kötött az ügyészséggel –, az ő cégén keresztül mentek a pénzvisszaosztások. Az ügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen 300 millió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá.
A vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. Az ügynek fideszes érintettje is van, őt szeptember elején nevezte meg 444, a vádirat szerint az egyik MSZP-s politikus 30 milliót kért, a másik már 40 milliót akart magának.
A keddi előkészítő tárgyaláson Horváth Csabára, Tóth Csabára és Büki Lászlóra 6 év börtönbüntetést és 50 millió forint megfizetését, Jelen Tamásra 4 év börtönbüntetést és 30 millió forint megfizetését, Baja Ferencre 4 évet és 15 millió forint büntetés megfizetését, Molnár Zsolt képviselőre pedig 2 év börtönt és 25 millió forint bírságot kért az ügyészség.
Horváth az MSZP egyik legrutinosabb fővárosi politikusa volt szeptember 30-i visszavonulásáig, 22 éven át töltött be valamilyen pozíciót. 2002-től 2014-ig országgyűlési képviselő, és az első négy évben a II. kerület polgármestere volt. 2006-től Demszky Gábor főpolgármester-helyetteseként dolgozott, és 22 éven át volt tagja a Fővárosi Közgyűlésnek. Öt éve az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjeként nyert Zuglóban, akkor a szavazatok 50,33 százalékát kapta.
Zuglónak október óta új polgármestere van, Rózsa András, a Momentum politikusa a Telexnek adott interjújában azt mondta, megkezdte a kerület átvilágítását, és év végéig teljesen kipucolják a Tóth Csaba MSZP-s politikus nevével fémjelzett politikai-gazdasági köröket.
(Blikk - Telex nyomán)